Szekeres Viktor

A XX. század nagy hadvezérei

Hadvezérekről általában a középkor és az azelőtti időszak jut eszünkbe, de ha visszagondolunk az előző évszázadra, akkor is akad pár olyan személyiség, akiknek jó vagy rossz döntései meghatározták a nagy háborúk, illetve az országok közti viszonyok alakulását. És nem Göncz Árpádra vagy az éppen aktuális magyar köztársasági elnökre gondolunk, aki ugyebár a Magyar Honvédség főparancsnoka.

A Viasat History szokás szerint előáll egy érdekes dokumentumfilm-sorozattal, melyet ezúttal az angolok forgattak, s mely egyedülálló nézőpontból vizsgálja meg a II. világháborút, azt mint a XX. század négy nagy hadurának belső pszichológiai magánháborúját szemrevételezi.

Hitler, Sztálin, Churchill és Roosevelt - a dokumentumfilm bemutatja, hogy személyiségük hogyan befolyásolta döntéshozatalukat, hogyan reagáltak egymásra, hogyan helyezték saját országuk előrejutását előtérbe, és végül gondolataik és tetteik hogyan befolyásolták a történelmet. Miközben nemzeteik fegyverekkel vívták a háborút, ezek a hadvezérek pszichológiai hadviselést folytattak egymás ellen, amelyben mindannyian hazudtak, terveztek, lenyűgözték korukat, hitegettek és csaltak - hogy győzzenek. Ezek a pszichológiai párbajok döntöttek a történelem legnagyobb csatáinak stratégiájáról.

A Hadvezérek szeptember 24-27-ig lesz látható a Viasat History műsorán. Az első részben Hitler és Sztálin, a másodikban Churchill és Roosevelt, a harmadikban Churchill és Sztálin, míg a negyedikben Roosevelt és Sztálin kapja a főszerepet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adios #1
    Érdekes lehet. MOst éppen fut a National Geographic-on egy Apokalipszis:A II.világháború c. sorozat. Egyedülálló színes, és eddig még nem látott jelenetek vannak benne.Ajánlom mindenkinek,asszem péntekig megy.