Szekeres Viktor

Három testőr-feldolgozás 3D-ben

Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ha három a testőr, akkor nem árt, ha a "d" is három. De hogy ne rébuszokban beszéljünk, ezúttal azt kürtölhetjük világgá, hogy egy térhatású kalandfilm készítésébe vágták páran fejszéjüket.

Bár Paul W.S. Andersont leginkább a Kaptár, vagyis a Resident Evil-sorozatról ismerhetjük, mégis ő gondolta úgy, hogy Alexandre Dumas rengetegszer feldolgozott történetét ismét vászonra kell vinni, azonban ezúttal, a kor vívmányainak megfelelően, három dimenzióban.

A The Hollywood Reporter szerint Anderson cége már el is kezdte a produkció előkészítését, s a forgatókönyvet maga az ötletgazda fogja írni Andrew Davies közreműködésével. Anderson elmondta, hogy modernizálni fogják a klasszikus sztorit, de mindezt úgy, hogy a kosztümök és maga a korabeli francia környezet ne szenvedje meg azt.

Jelen tervek szerint a forgatásra 2010-ben kerülne sor (Anderson francia és német helyszínek megszerzésében bízik), míg mozikban 2011-ben láthatnánk a végeredményt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szolnokboy1 #3
    hány 3 testőr lesz még?? nem volt még elég?
  • Drawain #2
    A legutóbbi modernizált 3 testőr filmben várfalon függőlegesen, guruló hordón és zuhanó létrákon akrobatikáztak meg kungfuztak. Modernizálás... kösz nem.
  • Desiderata #1
    "A három testőr mindig győz,
    Ha akar, a jetiből levest főz..."