SG.hu·

Leáldozóban a Mónika show csillaga

Amikor annyira bipoláris egy tévés piac, mint a magyar, és a nézők jó részét még mindig a két országos kereskedelmi tévé szippantja el, akkor bizony gyakran előfordul, hogy egy műsor csak azért sikeres, mert jobb híján azt nézik az emberek.

Épp ezért meglehetősen nehéz megítélni, hogy valamit azért néz mindenki, mert azt is akarja nézni, vagy inkább csak jobb híján választja, mert a másik adó semmi érdekessel nem szolgál.

Az RTL Klub délutáni Mónikája pár megingástól eltekintve évek óta nyeri idősávját annak ellenére, hogy a TV2 sok mindennel próbálkozott ellene. Bár való igaz, hogy az elszúrt vetélkedős és talkshow-s próbálkozások mellett legtöbbször különböző sorozatokat dobtak be a konkurencia ellen, melyek besültek - pár Bűbájos boszorkák- és Smallville-részt leszámítva. Ennek az oka, hogy a napi rutinba nem mindig fér bele egy fix fél hatos tévézés, viszont a Mónika heti pár alkalommal is élvezhető.

A TV2 éppen ezért is húzott merészet, s mint később kiderült nagyot, azzal, hogy aktuális sorozatát, a Bostoni halottkémeket hátravonta a fél hatos időpontból, s saját talkshow-s nagyágyúját, Joshi Bharatot küldte a Mónika ellen, mely a hétfői vereség utáni négy napon rettentő látványos csapásokat mért az RTL Klub sztárjának műsorára. Számokban kifejezve, míg a TV2 1,2-1,3 milliós nézettséget nyugtázhatott, addig az RTL az eddigi 1 milliós számainak 650 ezerre csökkenését regisztrálhatta. (A különbség a 18-49-es korosztályban már közel sem volt ekkora, de a TV2 itt is több százalékponttal diadalmaskodott.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Molnibalage2009. 02. 11.. 11:08||#30
Akkor miért van betiltva a Mainkampf széleskörû terjesztése? Vagy a dohányzás egyes helyeken? Mert káros...
© bmw2009. 02. 10.. 18:13||#29
Két fos mûsor....
© Tsol2009. 02. 10.. 17:52||#28
megalol<#shakehead><#idiota><#szomoru1><#wilting><#violent>
© Tsol2009. 02. 10.. 17:43||#27
jabocs, nem olvastam tovább a cikket<#szomoru1><#idiota><#zavart2><#wow2><#confused>
© Tsol2009. 02. 10.. 17:40||#26
"... elõfordul, hogy egy mûsor csak azért sikeres, mert jobb híján azt nézik az emberek."

Hol itt a gond? Mégis mi a péktõl legyen sikeres?
EJNYE VIKTORKA![/hatalmas]<#gunyos1><#ejnye1>
© Aldo Moro2009. 02. 10.. 17:19||#25
Adam: ez jó volt.
© Aldo Moro2009. 02. 10.. 17:10||#24
"a Mónika heti pár alkalommal is élvezhetõ." Értem én mire gondol a cikkíró, de, hogy élvezhetõ, az erõs túlzás. :-)
© xtiborx2009. 02. 10.. 17:01||#23
"Muszáj "jobb híján" azt a qurva tévét bámulni?! Hülye birkák!"

Miért, mit csináljak helyette? Hazudjam én is, hogy szeretek hegyet mászni, meg sárkányrepülõzni, mint a sok barom a társkeresõ oldalakon? Miért szégyen az, ha az ember nézi a TV-t? Nincs jogom hozzá? Munka után ha fáradt vagyok? Vagy ha baromira nincs pénzem több ezer forintos belépõt venni egy rohadt diszkóba, ahol jól szarrá vernek és megkéselnek, mikor jövök kifelé? Manapság már minden baromi drága, ha el akarsz menni valahova.
Én szeretek TV-zni. Az emberek 99 %-a szeret. Az a különbség, hogy én nem tagadom le. Az is szeret TV-zni, aki azt állítja nem néz TV-t. És az is, aki azt állítja nincs TV-je. Manapság ez egy hülye divat. Azt hiszik sokan, hogy ettõl rohadt intelligensek lesznek. Szóval "jobb híján" én is nézem a TV-t, bár a Mónika show-ban szereplõ alkoholista, csöves-cigányok helyett inkább videózok...az igaz.
© Lalee12009. 02. 10.. 16:42||#22
"Mónika enyhén feminista beállítottságú" - az enyhént nyugodtan elhagyhatjuk szerintem. Szeretem amikor oszt vmi hímnemût aztán kiderül, hogy mégis a nõ volt a kurva, elég durva pálfordulások szoktak ilyenkor bekövetkezni.
© Adam II2009. 02. 10.. 16:22||#21
Ez bejön a sok nyugdíjas öregasszonyoknak mert azok szeretik a pletykát meg a drámát és a Mónikának hála még csak a szomszédba se kell átmenni ahhoz, hogy valami szaftos sztorit halljanak. A sekélyesebb középkorúaknak is bejön meg a sok tiniribancnak is mert néha velük egy korúak szerepelnek benne és olyan problémákról van szó amivel tudnak azonosulni, a háziasszonyok azért szeretik mert Mónika enyhén feminista beállítottságú (legalábbis a mûsorban), a múltkor olyat pofázott egy srácnak aki csupán meg akarta kérni a barátnõjét, hogy hagyja néha elmenni sörözni a haverokkal, hogy én arcom rúgtam volna a srác helyében.
Nem lenne ezzel semmi gond mert néha én is nézem ha röhögni akarok a majmokon csak az a szomorú, hogy sokan komolyan veszik és azt gondolják tanulságos mert õk is úgy élik az életüket mint a mûsorban résztvevõk.