Napi Online

Pornófilm-forgatással a végrehajtók ellen

Egyre több amerikai ingatlantulajdonos ajánlja föl otthonát filmforgatások helyszínéül, amelyből akár napi ötezer dollár pluszbevétele is származhat.

Míg a kis lakások tulajdonosai a végrehajtás réme elől menekülnek, addig a nagyobb és mutatósabb otthonok pénzzavarba kerülő lakói azt akarják megelőzni, hogy megtakarításaikhoz, vagy részvényeikhez kelljen nyúlniuk életszínvonaluk megőrzése végett. Hollywood közelsége miatt elsősorban Los Angelesben ugrott meg a forgatási helyszín céljára felajánlott lakások száma.

Az angyalok városában számos vállalkozás foglalkozik külső helyszínek közvetítésével, ilyen például a Plan A Locations is. Ide hetente több mint egy tucat hívás érkezik az ingatlantulajdonosoktól, míg egy éve csupán heti két megkeresés volt az átlag - idézi Marylin Bitner tulajt a Bloomberg. Elmondása szerint a paletta az egészen kis lakásoktól a hatalmasokig terjed, és a motivációk mindig anyagi természetűek.

A napi díj egy körülbelül 300 négyzetméteres luxuslakás számára 2000-3000 dollár (cirka félmillió forint) körül alakul. Ez egy ekkora lakás esetében a havi rezsi felét teszi ki, beleértve a bejárónő fizetését is. A kereskedelmi célú ingatlanok tulajdonosai is igyekeznek részt szerezni az üzletből; az irodaépületek 6500 dollárt, vagy többet is kapnak egy napra a stúdióktól.

Persze, a filmesek ténykedése a tisztességes napidíj ellenére is sokszor kiveri a biztosítékot, az egyik ügyfél például kis híján infarktust kapott, amikor nappaliját rikító sárgára pingálták a stáb tagjai. Ilyen esetekben tompítja a hatást, hogy a lakástulajdonosok hírességekkel találkozhatnak, illetve, hogy otthonaikat azután a mozik vásznain láthatják viszont. Ráadásul, az ebből fakadó jövedelem adómentes, amennyiben 15 napnál kevesebb időt fed le egy évben. A studión kívüli forgatási tevékenység azonban az elmúlt év végén már 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, ami 1993 óta a legalacsonyabb érték - jelentette a Film L.A., az engedélykiadásban közreműködő nonprofit szervezet.

Az ingatlanpiaci pangás ugyancsak belejátszott a külső helyszínek egyre gyakoribb felajánlásába. Dél-Kaliforniában az átlagos árak 34 százalékkal estek vissza novemberben.A Bloomberg által megszólaltatott egyik ügyfél négy hálószobás luxusingatlanát 1,3 millió dollárért árulta, de nem talált vevőre, és amikor bérlői novemberben távoztak, ő is belevágott a kiadási üzletbe. Eleinte 1300 dollárnál többet nemigen kapott egy-egy napra, ám ezután hirdetést adott föl az interneten, amelyben felnőttfilmek helyszínéül ajánlja föl otthonát.

Szavai szerint, néhány hónapja még nagy valószínűséggel nemet mondott volna arra, ha valaki ilyen célra bérelte volna ki a lakását, mondván, a hálószobák az ő és az asszony részére vannak fönntartva. A napi 5000 dolláros (mostani árfolyamon 1,1 millió forintos) extra jövedelem azonban úgy tűnik, kitűnően csillapítja az afféle aggályokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nessboth #5
    Pornó.....milyen csodás és gyönyörű szó
  • Magiszter #4
    1, Ők viszik a kellékeket a lakásba (pont azért mert viszonylag kevesen engedik hogy összegenyázzák a 12. századi perzsaszőnyeget ami felbecsülhetetlen értékű. Vagy éppen a nagyitól örökölt kanapét amin már az unokák is megfogantak.) Meg hát ha célorientált esemény van annak kell megfelelő háttér és kellékanyag is. Vagy ha egy ocsó forgatás akkor legalább visznek valami terítőt, amit ráraknak a bútorokra, szőnyegre amolyan "por"-fogónak. (Ezt a blikk-ben olvastam )
    2,) A gazdagok adják a helyszínt a még gazdagabbak forgatják és a szegények szerepelnek benne.
  • hdo #3
    Naigen, épp erre gondoltam én is ... ráverik a gecit a szőnyegedre, a bőr bútorodra, a kárpitra .... marhára nem éri meg 5 ezerért, mert ennek ötödét _tuti_ hogy ilyen esetekben tisztításra költöd ... vagy éppen cserére.
  • ffxi #2
    A gazdagok még gazdagabbak lesznek a szegények meg még szegényebb lesznek
  • Librarian #1
    Hehh, és utána fertőtleníthetném az asztalokat, ágyakat, heverőt... :-)