Szekeres Viktor

Vámpír lesz a Pókember 4. főgonosza?

A vérszívók ismét divatba jöttek, hiszen egyrészt a napokban kerül mozikba az Underworld 3. része, másrészt pedig a tavalyi év egyik legnagyobb sikere az Alkonyat volt. Így természetesen nem csodálkozunk azon, hogy a Pókember 4. egyik rosszfiúja is lehet, hogy vámpír lesz.

Persze sok tényezőnek kell együttállnia, hogy valóban így történjen, mindenesetre Sam Raimi, az első 3 rész rendezője kijelentette, hogy a régi Pókember-füzetek közül az egyik nagy kedvence az a történet volt, mikor Pókember Morbius-szal harcolt, aki elmondása szerint nagyon menő főellenség, és perszer vámpír, a szuperhősök és a természetfeletti lények kellemes ötvözete.


Persze, ahogy Lizard filmbeli megjelenése, ez sem vehető biztosra, egyelőre csak arra lehet mérget venni, hogy a Pókember 4. forgatása 2010-ben kezdődik, tehát a Sony 2011 májusára tervezi a premiert. Várhatóan Sam Raimi és Tobey Maguire is vissza fog térni, bár egyelőre még nem írták alá a szerződést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Norbi507 #18
    Szerintem meg ez egy jó hír!
    Lehet hogy csak nekem új hogy lesz új Pókember rész.. :D
    Meg szerintem te már 2hónapja tudod hogy ki lesz a főgonosz :D
    Najó.

    Nagyon várom a filmet!:)
  • Librarian #17
    Nem az SG-s fiúk, szokásos Szekeres Viktor írás... semmi hírérték.
  • Etinger #16
    A pók is állat :)
  • Loverman #15
    ennyi erővel, ha gyíkot, skorpiót vagy rinocéroszt akarok nézni, akkor "állatos" filmet nézek :D
  • Waterhorse #14
    Ő az a karakter akinél szinte korlátlanul szárnyalhatna az írók fantáziája. Bármit el tud hitetni, bármit láttathat az ellenfelével. Még hogy bűvészkedik.
  • Harkat 89 #13
    Mesében ő is jó, de belegondolsz egy igazi pörgős látványos filmben nem egy olyan gonosztevő kel aki "bűvészkedik" :)
  • Louis Cyphre #12
    Legyen Mysterio! Igen, az üvegbúrás csákó.:)
    Mysterio
  • Etinger #11
    A vérszívók éve volt a tavai.. Deneverék jájjjj.... am a Batman lázat akarja a Pókember is megsötétlovagolni tuti...
  • mrzed001 #10
    Csak nehogy Whitney Houston játssza !
    Most komolyan, ugyan ki lenne jó erre a szerepre (fehér, erős testalkatú, magas, FÉRFI)? Angel Boreanaz? :)
    Whitney mindenesetre tökéletes ellentétje, szóval (manapság) esélyes
  • KennyGTP #9
    Mivel a 3dik részben Venom elpusztult (kár pedig ő volt az egyik kedven fő gonoszom, és elég keveset alkotott a filmben) ezért Carnage-nt nem igen fogom többet látni. Morbius nem rossz ötlet és akor lenne nagyon tuti ha a film végén teljesen mutálódna (mint a mesében, vagy mint az Underworld 2-ben Marcus szerű mutáns :)). De látnám még a Lidércet, Skorpiót és Sokkolot is.
    De az jó lenne hogyha már lenne Varjak szigete börtön (sziget) és a fő gonoszokat nem kellene mindig megölni a filmben, így lehetne várni és reménykedni a visszatéréseket :).