Szekeres Viktor

Az írók készülnek a Prison Break folytatására

Nálunk még csak 3 évad ment le a tévében, de Amerikában már a 4. évad 16. részénél tart a Fox csatorna sorozata, melyről annak idején nagyon kevesen gondolták, hogy megéri az 1. évad végét.

A Prison Break nagy utat tett meg az első szezon óta, s Nick Santora, az egyik író szerint az a szép kor megélésének titka, hogy a sorozat képes volt minden évadban megújulni. Míg az első szezonban egy börtöndráma volt a szökéssel a középpontban, addig a második etapra átváltott egy Szökevényszerű macska-egér játékra, hogy a harmadik évadban ismét egy börtön legyen a helyszín, amely sokban különbözik az első évados Fox Rivertől.

A 4. évad újabb váltást eredményezett, s a sorozat egyre jobban kezdett hasonlítani a Tripla vagy semmire hajazó, csapatverbuválós-nagyot szakítós filmekre, így nem csoda, hogy az íróknak nem okozna gondot a folytatás sem, s felkészülve várják, hogy a Fox csatorna engedélyt adjon az 5. évad írásának megkezdésére. Ezt csak az akadályozhatja meg, hogy ha a Fox úgy dönt, hogy a Prison Break jelenlegi nézettsége nem elégséges egy további évadhoz, s egyelőre ez tűnik valószínűbbnek, ha azt nézzük, hogy idén újabb 5-10%-os csökkenést volt kénytelen elszenvedni Wentworth Miller sorozata.

Nick Santora, a Prison Break egyik írója a folyamatos pletykákra válaszolva ismét csak elmondta, hogy addig írják a sorozatot, amíg a FOX igényt tart rá. Ha kérnek 5-6. évadot, akkor lesz 5-6. évad. Ha nem rendelik be, akkor a 4. lesz az utolsó évad - szokás szerint olyan befejezéssel, ami sorozatzárónak is felfogható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FefeeX #20
    "mindig muris, amikor valaki kedvenc sorozatának intelligens mivoltát magyarázva próbál saját topIQ-jára utalni"

    ki kezdte? na nem azért, de Te tartod magad übernek, nem én, akármennyire is fáj, az olvasás és a szövegértés nálad elmaradt az iskolában... Megvan a jó véleményed magadról, gratulálok hozzá - emellett gondolom valami asszisztens vagy és hordod a kávét... (bár ezzel meg az asszisztenseket bántom meg...)

    Azért is vicces a dolog, mert fogadni mernék rá hogy többet leraktam már az asztalra, mint a TOP über személyed...

    Minden esetre kicsit már kezd elegem lenni a stílusoddal, meg azzal, hogy a konkrétumokat kihagyod az olvasásból, hogy tovább nyomhasd a süket szöveged, így részemről lezárom ezt a "párbeszédet" - minden esetre jól mutatja az igazságot, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek problémája van veled...
  • winnie #19
    "Nem azzal van bajom, hogy ellentmondasz, hanem hogy milyen módon, stílusban. "

    hadd ne idézzek tőled, a stílus maga az ember. én lehet, hogy sz*rtam spanyolviaszt, de a fellengzősség még elnézhető, nálad viszont a kommentek alapján nem csak a kapanyél, hanem a gumicsizma is kilóg a szádból:)

    csak az érvek nélküli ember kezd érvelés nélkül személyeskedni. no komment.

    olvass vissza. én csak őszintén meglepődtem, hogy van, aki bonyolult sorozatnak tartja a pb-t, holott egy sima popcorn, hollywoodi akciósorozat. eleinte börtönös majd rablós tematikával.

    nincs abban semmi rossz, ha valaki a hollywooi kommersz cuccokat bírja. én is "bírom".

    "Gyanítom Te jobban érted... Megvan a 8 általánosod vagy még a 6nál tartasz?"

    :) ne csak általános iskolában gondolkozz, tovább is van. (de persze jobban értem, szerintem ez nem vita tárgya. és nem azért, mert te nem érted.)

    de mondom, érvelj. mondj valamit ami "komlex" a pb-ben:)

    (most nincs kedvem sorolni azokat a sorozatokat, amik igazán komplexek, amik igazán intelligensek (pedig megérnének egy misét.), de a jericho is jó példa volt, hogy felhoztad. ugye adva volt egy jó felütés, de az egész egy családi szappanopera leett. nem kis réteget fogott meg, hanem nagyot, de amikor kiderült, hogy miről fog szólni, azok a nézők ott hagyták a sorozatot. de. ettől még a jericho nézettebb volt, mint a prison break bármelyik szezonja. ez csak így sidenote-nak.)

    de mondom. nekem nem hiszel. kérdezz meg bárkit, hogy a PB intelligens, komlex sorozat vagy jó kis agykikapcsolós móka. az ember hátradől nézi ahogy pár egyarcú és pár zseniális színész egyre nonszenszebb helyzetekben keveredik.
  • FefeeX #18
    Nem azzal van bajom, hogy ellentmondasz, hanem hogy milyen módon, stílusban. Ezért csak azt tudom mondani, hogy nagy barom vagy...

    Az hogy ki mennyire szeretne mögé látni, az meg... Attól hogy te nem látod a mögöttes dolgokat, nem én vagyok a hülye.

    Gyanítom Te jobban érted... Megvan a 8 általánosod vagy még a 6nál tartasz?

    Egyébként meg magadnak köszönheted, meg a hangnemednek a stílusom, meg a személyeskedésem, ugyanis aki nem ekkora paraszt (elnézést a tisztes földművesektől, rájuk nézve ez sajnos nem bók) azzal nem ilyen stílusban szoktam tárgyalni.

    De mint olvasgattam errefelé, úgy érzed itt a fórumon, hogy te sz@rtad a spanyolviaszt, és többnyire a féligazságaiddal, vagy a minden igazságot nélkülöző baromságokkal oltogatod a népet. Kicsit szálljál már magadba...
  • winnie #17
    honnan is ismerős ez az "ellentmondanak nekem és azzal vágok vissza, hogy hülye vagy" mentalitás? ja, igen, az oviból:) érvek, érvek.

    oké, lehet, hogy neked a PB komplex, elismerem, hogy van, akinek bonyolult, de a sorozat sikere mindig is a kommerszitása, az egyszerűsége volt. egy klasszikus "lekapcsolom az agyam 40 percre amerikai szórakoztatásról" van szó. (ilyenkor, amellett, hogy feltételezed, hogy a másik hülye, mindig forduljon meg a fejedben, hogy talán te vagy, ööö, lassabb az átlagosnál. hadd ne én kérjek elnézést azért, mert lekapcsolt aggyal is jobban értem, mint te 100%-os kapacitáson.)

    de ha nekem nem hiszel, valaki bitosan beírja, hogy bonyolult-e a pb vagy egyszerű, mint a faék. (elég, ha visszaolvasol, hogy mennyien írják, mhogy mekkora baromságok vannak benne, pedig nem hibákat kell keresni, hanem élvezni.
  • FefeeX #16
    Te biztos valami agyban nagy ember vagy... legalábbis Te azt gondolod magadról... Igenis, a PB komlex, az új részben már szinte követhetetlen ki kihez tartozik, mit miért csinál, Scofield McGuyvert is megszégyeníti. A film teljesen átélhető, nagyon jó megoldások vannak benn.

    Az hogy hülye vagy és nem látod benn a dolgokat, agyatlanul nézed és még így is tetszik az pedig mégis a sorozat erősségét mutatja...
  • winnie #15
    a pb? komplex? mármint a PB? mármint komplex? a PB?

    tipikus agyatlan sorozat, de épp ezért szeretjük. (mint ahogy mennyi, de mennyi intelligens sikersorozat van. mindig muris, amikor valaki kedvenc sorozatának intelligens mivoltát magyarázva próbál saját topIQ-jára utalni:)
  • FefeeX #14
    Hm... Terminátor sorozat nekem bejön, szerintem ötletes, már amennyire a témából gazdálkodni lehet. Nem az a "tűkön ülök a következő heti részig" fajta ugyan, de szerintem nem rossz.
    Mi a rossz sorozat? Jericho állati volt, mégis befejezték. Nem az volt a baj hogy szar, hanem hogy relatíve kis réteget fogott meg, de azt nagyon... Vége is lett. Firefly is nagyon jó volt, mégis becsukták... Sajnos ez már messze nem arról szól mi a jó és mi nem, hanem hogy a kisgyerekek, a nyugdíjasok stb. megtalálják a szerintük jó sorozatot, amin el tudnak "gondolkozni" - mert ugye ezek nem túlzottan erre mennek. Minél többet kell gondolkozni egy filmen, annál kevesebb embert fog meg, ez sajnos az általános intelligencia és tudás hiányát, az emberek butulását mutatja... Lásd PB, amiről szó is van, egyre kevesebb embernek tetszik, mert 1. komplex 2. vannak benn érdekes, tudományos dolgok, és nem csak arról van benn szó mint a "Charlie, majom a családban" sorozatban, hogy egy b@rom majom összevissza ugrál.
    Persze, én is nézek agyament baromságokat is, nade hogy teljesen efelé tendáljunk...
  • Suffering #13
    ez igaz, mert a 4. évadban is a 13. rész simán elment volna egy sorozat zárónak, hogy ha Self arra akarta volna használni a Scillát hogy a CÉG-et tönkre tegye.
  • winnie #12
    azért, mert első körben minden sorozat 13 részes rendelést kap, ezért a készítők addig gondolkodnak előre és azt fejezik be egy cliffhangerrel.
  • invidia #11
    ha emlékszik még valaki az első évadra, akkor feltűnhetett, hogy a 13. rész (az első szökési kísérlet) akár évadzáró is lehetett volna. egyedül a sorozat váratlan sikerének volt köszönhető a sikertelen kísérlet, és a további 9 rész, majd a plusz 3 évad. Az első sorozat szvsz sokkal minőségibb volt, kevesebb műszaki halandzsával, bár ezeket is néztem, én bízom a folytatásban...