Ötvös Tibor

Tim Robbins lesz Vasember apja

A jelek szerint Tim Robbins alakíthatja Howard Starkot a Vasember 2-ben. A készítők szerint a mindössze egyetlen visszaemlékezésben látható Vasember-apuka fontos karakter, hiszen egyszerre három filmet köt majd össze.

Szép lassan alakul az Amerikában meglepően sikeres Vasember folytatása. Először Terrence Howard helyett Don Cheadle került fel a stáblistára, majd a pár jelenetben látott idősebb Stark szerepét osztották újra. A rendező, Jon Favreau ugyanis nem volt megelégedve Gerard Sanders alakításával, és helyette Tim Robbins tűnik fel Howard Stark szerepében.



Érdekes, hogy az apuka mindösszesen egyetlen flashback-ben szerepel majd, ám ez - a producerek szerint - nagyon fontos momentum a Marvel-univerzumban. Ebben a párperces jelenetben - melyben az idősebb Stark bekerül a Szuperkatona projektbe - láthatjuk a Bosszú Angyalai illetve az Első Angyal: Amerika kapitány filmek "kezdetét".

Ráadásul immáron biztos, hogy Sólyomszem és Fekete Özvegy sem csak egy cameó-szerep elejéig bukkannak majd fel Tony Stark oldalán, hanem komoly szerepük lesz a történetben. A főellenség azonban szinte biztos, hogy Crimson Dynamo lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • smaszi #3
    Én már várom, az első is jó volt, szerintem ez is közelíti majd a mércét...
  • bertino #2
    "NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!"


  • PrisonMan #1
    "Én vagyok az apád"