SG.hu·

Laurence Fishburne a Helyszínelők új főszereplője

William L. Petersen, a Helyszínelők egyik főszereplője, Grissom alakítója, a kilencedik évadban saját lábára köt útilaput és távozik a képernyőről. A sorozat készítői egyetértettek abban, hogy nagy formátumú színésszel tudják csak pótolni őt, így miután John Malkovich-csal nem tudtak megegyezni, Laurence Fishburne-höz fordultak.

Fishburne pedig egy kis habozás és CSI-nézegetés után úgy döntött, hogy belecsap az elé kinyújtott tenyérbe - annak ellenére, hogy mint bevallotta, a világ népességének azon többségéhez tartozik, akik még egyetlen Helyszínelők-epizódot sem láttak eddig. A hírek szerint Fishburne karaktere, egy egyetemi professzor, a 9. évad 9. részében tűnik fel először.


Laurence Fishburne-t annak idején a nálunk is ismert MASH-ben láthattuk tévében, de egy-egy vendégszerep erejéig feltűnt Miami Vice és a Hill Street Blues című sorozatokban is. Filmben természetesen a Tinából emlékezhetünk rá (Oscarra is jelölték Ike karakterének megformálásáért), majd pedig az Othello, a Halálhajó, a Mátrix-trilógia és a Mission Impossible III jelezte útját.

Legutóbb idehaza a 21 - Las vegas ostroma című filmben nézett szúrós szemekkel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© artschi2008. 08. 23.. 20:04||#9
kimaradt a felsorolásból az Apokalipszis most, illetve még 1-2 film, amikben elég jót alakított.
© immovable2008. 08. 23.. 12:16||#8
hihi
én is a népesség azon részéhez tartozom aki nem látott góegy részt sem
na jó kamuzok, két részbõl láttam kb 15 percet - elég is volt
© torcipepe2008. 08. 22.. 22:48||#7
csak ne kutyuljanak bele a sorozatba semmi misztikus maszlagot, mert nagyon el fogja cseszni.
am ugyanazt fogja tudni, mint a Matrix-ban és állandóan kék és piros tablettát fog osztogatni.

"Az, hogy nekem nem hoztál sütit, bunkó, tirpák dolog."
© kukacS3K2008. 08. 22.. 21:17||#6
miaz a tina? már nem azért de a legtöbben szerintem a mátrixban látták, sõt eléggé biztosra mondom
© GG2008. 08. 22.. 20:34||#5
vagy látja a jövõt?<#dumcsi>
© GG2008. 08. 22.. 20:34||#4
kiváncsi vagyok hogy mit találnak ki neki "egy olyan tudós, aki furcsa géndefektussal rendelkezik" (elõzõ cikkbõl idézve), mi az? Két farka lesz vagy mi?
© tommyg2008. 08. 22.. 18:41||#3
morfólógus
© M0RN1NGST4R2008. 08. 22.. 18:34||#2
egyik kedvenc szinészem. remélem a szinkronhangja Gáti Oszkár lesz.
© Chocho2008. 08. 22.. 16:12||#1
Isteni!! Remek választás! 😊