Szekeres Viktor

Ismét jön a magyar Rém rendes család

Sok országban sikert aratott, nálunk csúfondárosat bukott, de ettől még nem szabad elfeledni, hogy több százezer honfitársunknak nyújtott heti fél óra szórakozást az Egy rém rendes család Budapesten, mely a Győzike mellett az egyik legnépszerűbb hazai gyártású komédia volt.

A Szervét Tibor és Bertalan Ági főszereplésével készült szitkom ugyanis a régi próbálkozásoknál, a Teánál és a Limonádénál több embert érdekelt, viszont a Pasikkal való összevetésben már alulmaradt volna. A TV2 ezt azzal is elismerte, hogy az 1. évad végeztével elbúcsúztak a sorozattól és minden bizonnyal legfelül elgondolkodtak, hogy mi lett volna, ha másik, piacon lévő ismert komédiaformátumot vásárolnak a Rém rendes helyett.


A rajongók és az esetleges új nézők szeptember 6-án, szombaton, pontban délben borulhatnak térdre a TV2 vezetése előtt, hiszen ekkor kezdődik az Egy rém rendes család Budapesten ismétlő vetítése az első résszel. Aki elfelejtette volna, annak álljék itt az első rész hivatalos tartalma: Teljesen átlagos hétköznap Bándiék életében: Juci otthon unatkozva a háziasszonyok gyöngyét játssza, a gyerekek a szokásos reggeli veszekedés után iskolába mennek, míg Sanyi a cipőboltban kénytelen elviselni a kellemetlennél-kellemetlenebb hölgyvendégek rigolyáit.

Napját már csak egy jól időzített focimeccs megnézése menthetné meg, ám felesége, az új szomszédok meghívásával keresztülhúzza az estével kapcsolatos számításait. "Jó vendéglátóként" azonban Bándiék most sem hazudtolják meg magukat...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GG #17
    nevetséges de valahol olvastam, hogy valamelyik ország megvette a sorozatott(már mint a magyart) nevetséges? Igen. Hihető, bár hát épp hogy. Lehet, hogy nem tudták mire is vállalkoztak v:P
  • Ed Porter #16
    "Sok országban sikert aratott, nálunk csúfondárosat bukott, "

    Mely országokban aratott sikert a "Rém rendes család Budapesten"?
  • Chocho #15
    Már megérte!
  • torcipepe #14
    na jah, TV2-től nem is vártam többet. a BigBrother-t is megbuktatták. mindenhol máshol 8-10 évad is készült belőle, itthon már a 2. is gagyi műműsor volt. végül az ismert emberek bevetésével végleg átszúrták azt a mentőövet is. emellett Gyuri bácsinak megcsinálták a kitválasztokmostot, ami mindenhol megbukott, náluk is.
  • GG #13
    ..térdre esve sikítóm, hogy újra... ...NEEEEEEEEEEEE! Én Rém rendes fan vagyok de ez a magyar remake egy rakás ló melléktermék volt. Az első részbe bele néztem (már mint a magyarba) de utána kisvártattva előkerestem a szekrény mélyéből a VHS kazira felvett első részeket és végig néztem az idegeim megnyugtatására. Sikerült is. :D
  • god25 #12
    ...mert a kutya nem olvasná el, ha nem lenne "Blikk" címe! Lehetett volna a címe: Magyar Bandi túlélte! Pfff.
  • Jrex #11
    De legalább a poénok ne lennének ugyan azok benne,aki nézte a Rém rendest annak már unalmas ...
  • Sanyix #10
    Ejha.
  • Mr Csé #9
    ég a pofám
  • scagnetti #8
    Én anno megnéztem az első részt, de nagyon hamar el is felejtettem. Egy nagy trágya az egész. Csak egy nagyon béna, és erőltetett koppintás. Meg hát 1-2 lényeges pont nekem egyből szemet szúrt.
    1. Látott már valaki hazánkban férfi cipőeladót? Mert én még nem!
    2. Hazánkban a feleségek dolgoznak, és nem otthon dülleszkednek (biztos van rá példa, de a számuk elenyésző)
    3. Meg mi a faszért kellett az egészet átmásolni? Ezek a poénok magyarban nem jönnek át. A németek is csináltak kb. 15 éve hasonló próbálkozást, és nekik sem jött be.