SG.hu·

Hullanak a szereplők a krimisorozatokban

A Helyszínelőkben történt sokkoló halálesetről már írtunk, de úgy tűnik, hogy a többi nyomozós sorozat sem akart lemaradni és nem egy készítői úgy döntöttek, hogy az idei finálékra megritkítják az állandó szereplőiket. Aki nem akar SPOILERbe belefutni, az kerülje a további sorok elolvasását.

Míg akadt pár sorozat (Gyilkos számok, Dr. Csont), ahol a távozó főszereplők nem halnak meg, mindössze szívszorító, illetve felháborító módon intenek búcsút végleg (?) a sorozatnak, addig a Miami helyszínelők, a Gyilkos elmék és az NCIS úgy tűnik, hogy kivégezte egy-egy szereplőjét.


Persze nem érdemes előre inni a medve bőrére, hiszen az évadok elején ki szokott derülni, hogy mindenki ép és egészséges, de ettől még sokkolhatta a rajongókat az a tény, hogy az NCIS 5. szezonjának zárórészében Jenny-t szétlyuggatták fegyveresek, hogy a Miami helyszínelők 6. etapjának zárórászáben Horatiót szedték le a távolról kíméletlenül, valamint hogy a Gyilkos elmék 3. felvonásának zárójelenetében az egyik főszereplő kocsiját felrobbantották, de hogy kiét, az csak ősszel fog kiderülni.

Úgy tűnik, senki sincs biztonságban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2008. 07. 21.. 10:27||#9
nem.
© edhi82008. 07. 21.. 08:07||#8
SPOILER
A gyilkos elmékben minden autó felrobbant, nem csak az egyik ügynöké.
© Kagemusha2008. 06. 02.. 18:17||#7
...majom vagy ám te!
© Quantumleap2008. 06. 01.. 17:52||#4
Manapság inkább az a hír, hogy divat kezd lenni a feltámasztgatásból.
© AZTA2008. 06. 01.. 15:29||#3
Azt a Horatio nevû majmot biztos nem írják ki mert fél amerika azzal van odáig hogy az mekkora csávó.. 😄
© nagykovi2008. 06. 01.. 14:34||#2
Szerintem is felesleges az évadzárók legnagyobb spoiler-eit kitenni egy hirbe. Na mind1
© Aram952008. 06. 01.. 13:55||#1
Jó... ebben mi a hír?