Szekeres Viktor

Jakupcsek kapta a botrányvetélkedőt

A TV2 új vezetése erőből akarja kivégezni az RTL Klubot, mely vetélkedőszinten a klasszikus tudásalapú (Legyen ön is milliomos) és a tippelős-szórakoztató (Széf) típus mellett tette le 2008-ban a voksát. Éppen ezért a csatorna az említett játékok ellen igazi botrányvetélkedőt tervez.

Az Igazság ára című játékban, melyet a Nagy fogyás fináléja után felszabaduló Jakupcsek Gabriella fog vezetni, a játékosnak hazugságvizsgálóra kötve kell kérdesekre felelnie és csakis abban az esetben viheti haza a főnyereményt, ha minden kapott kérdésre az igazat mondja. Ha füllentésen kapja őt a poligráf, szégyenszemre üres kézzel kell távoznia.


A botrányforrás pedig természetesen a kérdésekben rejlik, hiszen meglehetősen sikamlósakat válogatnak össze a szerkesztők, a skála széles a barátnő, feleség szeretetén, megcsalásán keresztük az állatkínzáson át, az afrikai gyerekekkel való együttérzésig terjedhet. Az amerikai verzióban volt, aki bevallotta, hogy korábban kábítószert is csempészett át a határon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • robos #13
    Abszolút 1et értek veled....
    Már most hallom a sok alpári, alázós kérdéseket, amivel csak beégeti magát majd az ember egy egész ország előtt!
    Ez a TV2 1 rakás szerencsétlenség már évek óta! Nem értem a német anyacéget, miért hagyja ezt?! Ez már most megbukott, pláne J. Gabriella középkorú nővel az élen.
    Mi a ***ért nem lehet fialatlítani, új arcokkal indulni, ha 1 tök új vetélkedő indul amúgy is...
    A franc se kiváncsi állandóan ugyanazokat nézni a dobozba. Áhh nem is folytatom...
  • aRoma #12
    szvsz is
  • aRoma #11
    iq terroristáknak +1 műsor :(
  • bandypappa #10
    Ez mekkora f*szság. Bukni fog mint minden tv2-ös vetélkedő.
  • winnie #9
    "Winnie te nem tudom megint miről beszélsz.....egyszerűen csak válaszolni kell egy kérdésre igennel vagy nemmel......... nem kell eltalálni semmit"

    Ó, miért ne tudnám? most én kérdezhetném, hogy láttad vagy sem:)

    gondolom nem láttad a vetélkedőt. "igaz"-t vagy "nem igaz"-t kell mondani - de csak akkor nyersz, ha azt a választ adod meg, amit az előzetes poligráffal mértek nálad. ezért lehet még utólag változtatni. ergó nem elég azt mondanod, amiben hiszel, hanem azt amit a gép mért szerinted.

    (ld. az első amerikai adás, ahol a játékos azon bukott, hogy megkérdezték, hogy személyi edzőként ért -e az illőnél "jobban" egy női vendéghez. a játékos azt hitte, hogy nem ért, a hazugságvizsgáló pedig azt hozta ki, hogy ez nem igaz.

    nyilván nem szándékosan hazudott - mint savior is írta, hazudni értelmetlen, hiszen így is, úgy is kiderül az igazság. mármint, amit a poligráf jelez.
  • winnie #8
    "viszont igy felesleges hazudni. hiszen ha hazudik, akkor a gep kimutatja,"

    így van. nem is ez a lényeg, hanem, hogy azt feleld, amit a gép mutat. van olyan kérdés, amire azt hiszed, hogy igazat mondasz. (az egész játék és ez a botrány aspektus csak lufi, hiszen a játékos a felvétel előtt tudja, hogy mit kérdezhetnek. akkor lenne kemény, ha élesben menne.)
  • CaptainRumi #7
    Az a förtelmes ,hogy kitörlik az ember szövegét amit ide beírt.....
    Winnie te nem tudom megint miről beszélsz.....egyszerűen csak válaszolni kell egy kérdésre igennel vagy nemmel......... nem kell eltalálni semmit
  • Kemuri #6
    Ha ez förtelmes akkor az NBC-s pedofil(?) leleplezős az mi?
    Amúgy hazugságvizsgálatot úgy kell csinálni ahogy a Wire 5x01-ben.
  • savior #5
    viszont igy felesleges hazudni. hiszen ha hazudik, akkor a gep kimutatja, ha pedig nem mond semmit, akkor egybol lehet tudni hogy nem meri megmondani.
  • winnie #4
    inkább az a förtelmes, hogy mennyi álszent ember van. (azon felháborodni, hogy valaki úgy dönt, hogy zívesen játszana ilyet? hadd tegyék, ő dolguk.) nem kell ezt túlfújni, sima szórakoztató vetélkedő, az más kérdés, hogy látva az amerikai verziót, semmi extra, nemnézős.

    (a gép kijátszása mit sem ér, hiszen a játékosnak azt a választ kell eltalálnia, amit a gép jelzett a felmérésen.)