Napi Online

A jövő technológiáját veszi meg az MTV

A Magyar Televízió (MTV) Zrt. megjelentette az új, komplett IT-alapú, HD minőségű, vagyis nagy felbontású televíziós műsorgyártó rendszerének - a felvétel, utómunka, adáskijátszás, archiválás és további szükséges alrendszerek - tervezésére és gyártására vonatkozó közbeszerzési felhívását.

Mindezt egy 650 négyzetméteres és három 300 négyzetméteres felvételi stúdió, valamint egy 100 négyzetméteres virtuális stúdió kialakításával. A nyertesnek a televízió meglévő eszközeit is (részlegesen) hasznosítania kell, valamint feladata lesz még a tesztelés, próbaüzemelés, oktatás, karbantartás és terméktámogatás. A pályázat kiírására azt követően kerülhetett sor, hogy ahhoz előzetes hozzájárulását adta az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Így a köztelevízió az új, Kunigunda utcai bérelt gyártóbázisán 2010-től a digitális kor kihívásainak megfelelő, piacvezető technikával dolgozhat.

Ennek kapcsán Rudi Zoltán MTV-elnök kiemelte, hogy Magyarországon a köztelevízió lesz az első olyan országos csatorna, amely hd technikával készíti műsorait és ezzel felkészül a 2012-es országos digitális átállásra. A fejlesztés az MTV elmúlt fél évszázados történetének legnagyobb technológiai beruházása lesz.

Az MTV tehát saját forrásaiból finanszírozza a beruházást. A beszerzés becsült értékét nem határozták meg, de az üzlet méretét jelezheti, hogy az ajánlati biztosíték 400 millió forint. Az eljárás formája versenypárbeszéd, amelyre 2008. január 14-ig lehet jelentkezni. Azok a cégek vagy konzorciumok pályázhatnak, amelyek együttesen rendelkeznek 2004-2006-ban összesen nettó 8 milliárd forintos forgalommal és legalább nettó 5 milliárd forint, HD televíziós eszközök értékesítéséből származó bevétellel. Csak olyan konzorciumok indulhatnak, amelyek legalább 15 szakembert foglalkoztatnak és közülük legalább 5 fő beszél magyarul és angolul is. Az első két stúdiót legkésőbb 2008. október 10-ig kell telepíteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Es 4 SD csatorna helyen pont elefer egy HD. Ha kapnak egy multiplex-et, akkor valaszthatnak, hogy adnak 8 gyenge minosegu SD adast, 4 jo minosegu SD adast, vagy 2 gyenge minosegu (1080i) HD adast vagy 1 jo minosegu (1080p) HD adast. Viszont az SD es a HD kozott felszerelesben nem olyan nagy a kulonbseg. Egy jobb sony kamera is tud HD-ben dolgozni, pedig ok nem a profi piacnak gyartanak. Az egyetlen kulonbseg, hogy 0.4 megapixel helyett 2 megapixeles egy teljes kep.
  • BaliBoy #3
    Hát csak annyi, hogy ma a világon HD minőségű műsor sugárzás elképzelhetetlen digitális műsor szórás nélkül mert akkora lenne egy-egy adó sávszélesség igénye, hogy jó néhány mostani csatorna helyet elfoglalna lazán. A digit műsorszórás lehetőséget ad arra, hogy a mostani 1-1 csatorna helyén 5-6 csatorna foglaljon majd helyet SD(!) minőségben. Az, hogy vajon az MTV mekkora sávszélességgel akarja majd sugározni a HD-s műsorait még talány.
  • C4ine #2
    Kicsit gondolkozz...

    Értem, hogy az a gondod, hogy digitális nem = HD de azért mintha lenne közük egymáshoz...
  • Inquisitor #1
    "hd technikával készíti műsorait és ezzel felkészül a 2012-es országos digitális átállásra."

    Kettő dolognak mi köze is egymáshoz?