Szekeres Viktor
Öt új tévéfilmre költenek több száz millió forintot
A Médiatanács öt új tévéfilmnek szavazott meg 120 millió forintos támogatást.
A Médiatanács továbbra is támogatja a tévéfilmek készítését, ami örvendetes hír, hiszen az elmúlt három évben igencsak kikupálódott itthon a műfaj, és évente legalább két igen színvonalas darabbal gazdagodhattunk, és a többi elkészült alkotás nagy része miatt sem kellett szégyenkeznünk. A televíziófilmek gyártását célzó Fehér György-pályázaton idén is öt alkotást támogatott a Médiatanács összesen 600 millió forinttal.
Az öt film közül kettő regényfeldolgozás lesz. Vitézi László rendezésében Móricz Zsigmond Házasságtörésének tévés adaptációja készülhet el, míg Dombrovszky Linda Szabó Magda Pilátus című regényét dolgozza fel. Ezek mellett még támogatást kapott Pajer Róbert filmterve, A mayerlingi rejtély, ami Habsburg Rudolf herceg 1889-es halálának titokzatos körülményeit járja körbe. A halálügyészben Novák Tamás rendező az 1956-os események utáni megtorlás egyik kiemelt, győri perét állítja középpontba. Az ötödik film Miklauzic Bence rendezésében a Nino bárkája lesz, ami egy olyan vendéglőben játszódik majd, ahol "megváltozott munkaképességű emberekkel együtt dolgozik egy simlis, de szerethető főnök".