Napi Online

Több százmillióval tartoznak az ORTT-nek

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2007 első három negyedévi követelésállománya megközelítette a 435 millió forintot, amiből a legnagyobb tétel, több mint 400 millió forint a műsorszolgáltatói díj volt, amihez képest elenyésző az óvadék (28 millió forint) és a késedelmi kamat (5 millió forint) összege - tudtuk meg a médiahatóságtól. A legnagyobb adósok a műholdas tévécsatornák, valamint a körzeti és a helyi rádiók közül kerülnek ki.

Az ORTT 2006 végén mintegy 370 millió forintnyi követelést tartott nyilván. E követelésállomány jelentős részét, csaknem 260 millió forinttal, továbbra is a műholdas műsorszolgáltatók tartozásai jelentették, amelyek a teljes követelés 69 százalékát teszik ki. Az említett összeg meghatározó hányada három társaságra jut: a Minimax Rt. (134,3 millió forint) és a Musicmax Rt. (64,3 millió forint) külföldre helyezte át tevékenységét, részükre nem állít ki több számlát az ORTT. Tartozásuk behajtására külső céget (Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda) bízott meg az ORTT.

A TV egy Műsorszolgáltató Rt. (54,3 millió forint) már nem működik, felhalmozott tartozása behajtása érdekében az ORTT részt vesz a műsorszolgáltató felszámolási eljárásában; amennyiben marad felosztható vagyon, úgy várható a követelés részbeni megtérülése. (Ezek az összegek természetesen megjelennek az idei, 435 milliós követelés között is.)

Az ORTT 2006-ban részletfizetési megállapodást kötött a Budapest TV Rt.-vel, amelyet a műsorszolgáltató a megállapodásban rögzítettek szerint teljesít. Az országos műsorszolgáltatók esetében csak fizetési késedelemről lehet beszélni, hiszen a felmerülő tartozásukat a fizetési felszólító levél kiküldése után kiegyenlítik. A földfelszíni műsorszolgáltatókkal szemben 73 millió forintról 109 millió forintra növekedett az ORTT követelésállománya. A növekedés oka egyrészt fizetési késedelem, másrészt a Rádió Juventus Zrt. díjcsökkentési ajánlata miatt fizetési halasztásról szóló kérelmet nyújtott be az ORTT-nek.

Az előző évhez hasonlóan 2006-ban is a körzeti rádióknak volt a legnagyobb tartozásállományuk. A földfelszíni műsorszolgáltatók esetében szerződés rendelkezik a fizetési kötelezettségről, így itt érzékelhető a legjobb fizetési hajlandóság, illetve az ORTT-vel történő megállapodásra való törekvés. A körükben megfigyelhető jobb fizetési morál több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a már említett szerződéses kötelezettség, másrészt az ezt biztosító mellékkötelezettség (bankgarancia, óvadék), nem utolsósorban pedig az, hogy amennyiben notóriusan nem fizet a műsorszolgáltató, úgy lehetőség nyílik a szerződések felbontására is - ez utóbbi pedig komoly "elrettentő erőt" jelent a továbbra is működni kívánó műsorszolgáltatók számára.

Tavaly a több negyedévi tartozás felhalmozó rendelkező földfelszíni műsorszolgáltatók esetében (Ágota Rádiók Kft., Baja Hangja Kft., Juventus 100,2 Kft., Led Bt., Sirály Kft., Cervinus Kft., Erasmus 2001 Kft.) az ORTT a befizetett óvadéki összegek felhasználásával elégítette ki követelését. Azon esetekben, amikor egy műsorszolgáltató fizetési nehézségei áthidalására részletfizetési kérelemmel fordul az ORTT-hez, a testület a legtöbb esetben egyezség megkötésével járult hozzá a fizetési hajlandóság és képesség megőrzéséhez. A részletfizetési megállapodást kötő műsorszolgáltatók alapvetően e körből (szerződéssel rendelkezők) kerülnek ki, s rendszeresen fizetik tartozásukat. Ezek nagyságrendje (25-30 millió forint) nem változott számottevően 2006-ra.

A vezetékes műsorszolgáltatók esetében 2006 végére kevesebb mint 6 millió forintra (a teljes követelés 1 százaléka) sikerült csökkenteni a követelések állományát, ami a műsorszolgáltatók jelentős számát figyelembe véve nem jelent komoly nagyságrendet. A vezetékes műsorszolgáltatók tartozásai csaknem 70 százalékát néhány műsorszolgáltató tartozása teszi ki (X Média Kft., Moholy-Nagy László Egyesület, TV+Média Kft., Kundits és Társa Bt.). E műsorszolgáltatói csoportok tartozásainak jelentős részét - olykor 80-90 százalékát - két-három műsorszolgáltató tartozása teszi ki, lerontva a csoportok fizetési hajlandóságát. A teljes műsorszolgáltatói kör (számuk 780 körüli) elhanyagolható részét teszik ki azok a műsorszolgáltatók, amelyek esetében sem a részletfizetési megállapodás, sem a szankciók alkalmazása nem jár sikerrel.

A frrekvenciához kötődő műsorszolgáltatási jogosultság korlátos erőforrás, megszerzése is nehezebb, hosszadalmasabb pályáztatási folyamat útján valósulhat meg, a vezetékes, műholdas jogosultság viszont egyszerű bejegyzéssel megszerezhető. A fizetések nem teljesítése is konkrétabban behatárolható az előbbi esetben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HJPOWER #1
    Vagy minden hozzászólást töltek az adminok vagy én vagyok az első szerencsés hozzászóló! Építő jellegű kritikám a következő lenne: BA***A MEG AZ ORTT!
    és mivel úgy is nemsokára megszűnik, remélem nem kapják meg a pénzüket! és a jogutódok sem!!!