Ötvös Tibor

Mozikba kerül a Clone Wars?

A Hasbro szószólója azt mondta, hogy a készülő Clone Wars animációs tévésorozat első része 2008. augusztus 8-án a mozikban debütál és utána folytatódik a tévék képernyőin. A Lucasfilm szerint azonban még nem döntöttek.

A Hasbro és Lucasfilm közös gyermekeként készül egy animációs sorozat, mely a Star Wars világában játszódik és a Clone Wars nevet viseli. Nos, a hétvégén kikerült nyilatkozatok alapján azonban nincs teljes összhang a két cég között.

Történt ugyanis, hogy a Hasbro szóvivője egy interjúban azt mondta, hogy 2008. augusztus 8-án újabb Star Wars film kerül a mozikba. Elmondása szerint a Clone Wars első, felvezető epizódját a mozivásznakon kezdik sugározni, majd 2008 végén a tévében folytatódik a széria.

Ez eddig szép és jó, ám másnap a Lucasfilm az egyik rajongói oldal kérdésére meg is cáfolta a hírt. A közlemény szerint ugyanis még nem született döntés a sorozat ügyében. Nem tartják elképzelhetetlennek a dolgot, ám a Lucasfilm elsősorban egy korszakalkotó animációs tévésorozatot szeretne készíteni.

George Lucas azt is elárulta, hogy a sorozatban egyetlen Skywalker sem bukkan fel (ebbe beletartozik Darth Vader is). Ez egy teljesen más történet lesz, teljesen új szereplőkkel, karakterekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Loverman #4
    szeeegény Lucas, biztos álmatlanok az éjszakái xD
  • winnie #3
    ja. a clone wars-ban ott lesznek a karakterek. a sorozat lesz ismeretlenes.
  • CaptainRumi #2
    Hát érdekes amit én láttam trailer-t abban egytől-egyig benne volt szinte minden fontos karakter.....
    Szerintem itt valaki csúnyán összekeverte ezt az animációs sorozatot a tervezett élőszereplős sorozattal, ami a III. és a IV. epizód közötti történéseket mutatja be. grat
  • Zaraki Kenpachi #1
    Remélem General Grievous is benne lesz, elvégre a Clone Warsban jelent meg először és nem kis darálást hajtótt végre. Filmben meg rakász szar volt (ezt máig nem bocsátom meg Lucasnak)