Napi Online

Megsínylik a mozik a magyar sikerfilmek hiányát

Amíg tavaly a magyar gyártású sikerfilmek dobták meg a mozik forgalmát, addig az idén ezek hiányában csak a jegyáremelés tartja szinten a bevételt.

Az első nyolc hónapban csupán a az inflációtól kissé elmaradó, hat százalék körüli áremelésnek köszönhető, hogy a moziüzemeltetők jegybevétele nem maradt el nominálisan is a tavalyitól, mivel az eladott jegyek darabszáma csökkent a múlt évihez képest - derül ki a Nemzeti Filmiroda adataiból. Amíg ugyanis 2006 január-augusztusban a 8,22 millió eladott jegyből 6,86 milliárd forint folyt be, addig az idén 7,72 millió jegy kelt el, 6,87 milliárd forint összértékben. Így az átlagár a tavalyi 834 forintról ebben az évben 890 forintra emelkedett.

A filmtörvény megszületése és a magántőke belépése a magyar filmiparba már 2006 folyamán látszott a jegyadatokból. A múlt évi bemutatók közül ugyanis a Szabadság, szerelem és a Csak szex és más semmi egyaránt a legnépszerűbbek közé került, de jól szerepelt a az Üvegtigris második része, az Egy szoknya, egy nadrág újrafilm, valamint a Rokonok, és a százezres magyarországi álomhatár fölé került még az Egy bolond százat csinál és a Kútfejek is. Mindezeknek köszönhetően nőtt a látogatószám, az idén viszont a magyar sikerfilmek hiányában csupán a sokadik részes hollywoodi blockbusterek nem ültetnek le több nézőt a vászon elé.

Az idén egyértelműen a nagy, amerikai gyártású filmek uralják a piacot. Az ötvenkét hetes halmozott lista alapján 2006. szeptember elseje és 2007. augusztus 31. között a legnagyobb jegybevételt három "kötelező folytatás" érte el Magyarországon is: a Harmadik Shrek 662 millió forintot, a Harry Potter aktuális része 534 millió forintot, míg a Karib-tenger kalózai harmadik epizódja 418 millió forintot hozott. A lista negyedik helyén áll a tavaly ősszel bemutatott Szabadság, szerelem, míg az első tízben ezenkívül magyarként csupán a februárban bemutatott SOS Szerelem szerepel a maga 220 millió forint bevételével (2006 egészében négy magyar film is bejutott a top 15-be). A lista első tíz helyezettjének együttes nézőszáma 3,72 millió volt, a jegyárbevételük pedig 3,42 milliárd forint, ezzel a teljes forgalom 38 százalékát adták.

Bár az utóbbi években egyre több cég foglalkozik filmforgalmazással Magyarországon, a legnagyobb forgalmú filmek a nagy amerikai stúdiókkal kapcsolatban álló cégeken keresztül kerülnek a mozikba. Az utóbbi egy évben a jegybevétel alapján a piac 43 százaléka az Intercomé és 21 százalék a UIP-Dunafilmé, míg a harmadik helyen 15 százalékkal a Fórum Hungary szerepel. A közepes nagyságúak között az SPI Hungary nyolc, a Budapestfilm hét, a Best Hollywood pedig négy százalékon áll. A kisebbek közé a Hungaricom tartozik két százalékkal, míg a maradékon a Cirko-Gejzír, a Mokép, az Odeon és a Mozinet osztozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #3
    a magyar filmiparos cikk a filmgyártókról szól, a mozik pedig a jegybevételből élnek. Előbbieknek jó, mert a magyarországon gyártott filmek készítéséből visszaigényelhetnek 20%ot az államtól (bárki aki itthon gyárt, hollywoodi cégek is), a moziknak viszont nem, mert a magyarok készítette filmek nem sikeresek, nem megy be rájuk senki. Tömören kb. ennyi.
  • C4ine #2
    Asszem kezdek elveszni a számok zavaros, mélykék tengerében. Most akkor a moziknak rossz, de a producereknek, és színészeknek jó? Vagy mindenkinek rossz? Esetleg, neadj Isten, mindenki tud venni új kocsit idén is? :)
    Tehát mivan? :D
  • winnie #1
    spinoff:

    Rekordévet zár a magyar filmipar: http://www.sg.hu/cikkek/55564/rekordevet_zar_a_magyar_filmipar