SG.hu

Idén is lesz Moziünnep

Immár negyedik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország 86 mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet.

Négy nap alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők, több mint 289 vászonra vetítve, az ország egész területén, rendkívül alacsony jegyáron. A tavalyi év sikerén felbuzdulva, idén is a nyár végén, augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között ünnepelhetjük majd A Mozit. Nemcsak a vízparton töltött idő, vagy az utazás miatt elmulasztott nagy filmeket pótolhatja majd be a néző, de számos premier előtti bemutatóban és különleges meglepetésben is része lesz. Olyan filmek kerülnek vissza a vászonra, mint a Fedőneve: Pipő című családi mozi, a Suskind nagysikerű regényéből készült Parfüm, az akciódús Taxi 4 vagy a számos díjat nyert Bábel és a Királynő.

Idén hét premier film kerül a Moziünneppel egy időben a mozikba: Az Igen, akarom? egy francia romantikus vígjáték Alain Chabat és Charlotte Gainsbourg-ral a főszerepben. A szintén francia vígjátékban, a Zűrös párosban Christian Clavier és Daniel Auteuil Párizsból Londonba utaznak, hogy egy felettébb veszélyes akció végére járjanak. Majd 28 héttel később egy halálos vírus szedi áldozatait Londonban. A Hajlakk-ban Nicole Blonsky, John Travolta, Christopher Walken és Michelle Pfeiffer ropják, hisz dúl a rock and roll és a tupírláz a hatvanas évek eleji Amerikában.

Jarman egyik leghíresebb filmje, a Caravaggio a reneszánsz művész kalandos életéről szól, aki halálos ágyán gondolatban végigjárja kalandos élete különböző állomásait. A Kisfiam című lélektani dráma a San Sebastian-i Filmfesztivál Fődíjával és a Legjobb Női Főszereplő Díjával (Marie Kremer) büszkélkedhet. A Láthatatlan-ban Nicket félholtra verik a srácok, aki eztán szellemként bolyong, és versenyeznie kell az idővel: ha a nyomozók időben megtalálnák a halál szélén lévő testét az erdőben, még visszatérhet az élők világába.

Premier előtt lesz majd látható Terry Gilliam új filmje, a Tideland, a Waitress című romantikus vígjáték és a Tini nindzsa teknőcök. Bohumil Hrabal keserédes regénye, az Őfelsége pincére voltam Jiri Menzel rendezésében kerül a mozikba. A Moziünnep alatt három magyar film is bemutatkozik: Kamondi Zoltán új filmje, a Dolina, Tarr Bélától A londoni férfi, valamint Tóth Tamás filmje, a Farkas. A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken túl idén is közönségtalálkozók, "Felkonf"-ok és sztár-jegyszedők és számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot.

A Moziünnep látogatottsága az elmúlt években folyamatos növekedést mutatott. 2006-ban a rendezvénysorozat négy napja alatt 421.306 mozijegy kelt el, 40%-kal több mint az azt megelőző évben. Ez több mint háromszorosa egy szokásos, teljes heti látogatottságnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adam012 #2
    "az akciódús Taxi 4" LOL ilyet se hallottam még
  • Wittgen #1
    Remélem Kaposváron lesznek jó filmek, amiket érdemes lesz moziban megtekinteni.