Szekeres Viktor

Startol a Los Angeles-i helyszínelők

A Viasaton már láthatunk Las Vegas-i, Miami és New York-i helyszínelőket, most Los Angeles-i kolégáik következnek, azonban ezúttal egy csavar is van a dologban.

Az Origó információi szerint a szériát ugyanis nem a Viasat 3, hanem a Viasat Explorer fogja vetíteni és természetesen nem a sokak által kedvelt fikciós sorozatnak, a CSI-nak lesz a leágazása, hanem egy hasonló címet viselő dokumentumfilm-sorozat lesz, ami minden bizonnyal azoknak lehet nagyon érdekes, akik elhiszik a CSI-sorozatoknak, hogy tényleg minden olyan flottul működik a rendőri gépezetben, ahogyan azt a sorozatkészítők megálmodják.

A Los Angeles-i helyszínelők Tudományos Vizsgálati Osztálya az, ahol a hajszálak, a lőfegyverek, ujjlenyomatok és a döntő bizonyítékok mind feldolgozásra és analizálásra kerülnek. Az egyszerű helyi gyilkosságtól egy hollywoodi híresség haláláig, a Tudományos Vizsgálati Osztály a központja a törvényszéki tevékenységeknek, melyet csak néhányan láthattak. Ebben a félórás epizódokból álló sorozatban a tévékamerák bejutnak az egyedülálló laborba, hogy a történeteket nyomon kövessék.

A sorozat a tervek szerint június 5-én, kedden indul a Viasat Explreren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #4
    Nincs itt semmi csata, a V3 kezdte el mindhárom CSI sorozat vetítését, az meg már egy másik csatorna hülyesége, hogy az NCIS-t megpróbálták konkurenciának beállítani, amikor se témában, se szinvonalban a közelében sincs.

    Hasonló sorozat(ok) amúgy szoktak lenni a Spectrumon, meg mégegy ilyen "tudományos" csatornán.
  • Kobaljov #3
    és a televíziók véres csatája a helyszínelők név használatáért :-)
  • mrzed001 #2
    meg a várost elpusztítani szándékozó terroristák harca a hős CSI-CTU ügynökökkel :))
  • TM #1
    Ejj, pedig má' felcsillant a szemem! Egy CSI: LA-ben sok bűnügyi lehetőség rejlik, pl. a forgatókönyvért gyilkoló producer, halott kurvák ben affleck lakókocsijában, stb, stb...