Eltűnhetnek a pornócsatornák a hazai kábelszolgáltatók kínálatából, ha a médiahatóság jogilag is bizonyítani tudja, hogy a műsorok sugárzását tiltja a médiatörvény.
Az ORTT-nek eltökélt szándéka a médiatörvényre hivatkozva eltünteni a képernyőről a mezítelenséget, mert az nyilvánvalóan káros következménnyel járhat a kiskorúak akadálytalan szellemi és lelki gyarapodásában. A testület jelenleg a műsorelosztókat tömörítő két kábelszövetséggel tárgyal arról, hogyan lehetne gátolni a kiskorúak hozzáférését a felnőtteknek szánt tartalmakhoz. Az egyik variáció szerint a pornót külön csomagban értékesítenék és egyfajta gyerekzárral gátolnák meg, hogy a csemeték hozzáférjenek a rettentő tartalomhoz.
A másik szóba jöhető megoldás szerint az ORTT a magyar fiatalság érdekeit szem előtt tartva, az erények utolsó bástyájaként az Európai Bizottsághoz fordulna és leállíttatná a kifogásolt csatornák magyarországi sugárzását, arra a törvénykiegészítésre hivatkozva, hogy az emlegetett csatornák nem itthonról, hanem az EU-ból érkeznek hazánkba.
Valamennyire igazat adtam az index írásának, azzal a gondolattal, hogy az ájtatos idióták megjelenéséig még van pár év.
Nem volt igazam, az ájtatos idióták már köztünk vannak.
Pornó volt, van, lesz. Pornóból is van jó, és van rossz.
Szerintem a gyerekeket nem búra alá kell rakni, ahogyan az ájtatosok szeretnék, hanem fejleszteni folyamatosan. Pont azért, hogy meg tudjon majd bírkózni a szennyáradattal. No és persze az ájtatos idiótákkal.
Tudom, egy kicsit késõn, meg lehet, hogy már volt errõl szó, de akkor is: "jó hosszú sípszó" az ORTT-nek... a háborút, a lövöldözést nézheti a gyerek fényes nappal?! Mert elég sok csatornán van errõl szó. A pornó meg csak az arra való csatornán látható általában késõ este, amit ha kell ki lehet szedni a programok közül. De amúgyis, egy fiatal, még nem is serdülõkorú srác már alapjáraton érdeklõdik a téma iránt. Én is már 10-en 1-2 éves koromban néztem pornót a haverokkal és nem lett tõle semmi bajom. Amelyik gyereknél lesz valami probléma, ott a szülõk okolhatóak a legjobban, senki és semmi más.
Szerintem a Gyõzike, meg a Vidám Vasárnap sokkal károsabbak az egyedfejlõdésre, mint egy "normál" pornó.
Ha 11 után nyomják a tv-n, és azt még 14 évesnél fiatalabb nézi, ott a szülõ valami elb*szott. Ráadásul a mai világban 14 éves korban már illik felvilágosítani a gyereket, mert ha nem egy szánalmas lúzer lesz.
Nem csak a tv-ben kell betiltani, valóságban is, minek kell egy szaros porbafingónak nemi életet élni?! Azt se tudják mi az a csikló vagy fitymafék, a saját testükkel sincsenek tsztában, ez a szar neoliberális szartol -ami manapság van- okádni tudnék! Még a vallásoktatást is be kellene vezetni! És csak 18 éves kortol lehetne, de szép is volna. Jó kis afganisztáni szigor kéne, nem volna ekkora a pofájuk a mai szarosoknak. Meg vagy 3 év katonaság, kis lotyóknak meg vagy 20 éves korig zárda! Megtudnák mi a magyarok istene. (Ja és Én is fiatal vagyok, mégse ilyen mint a mai fostosok)<#mf1>#mf1><#boxer>#boxer>
Nem tudom más szolgáltatóknál hogy is van ez DE ahol én vagyok ott ezeket a csatornákat külön kell elõfizatni. Arról már nem is beszélve, hogy a Digi tévénél már simán van gyerekzá.
És hogy más szempontot is felvessek: a következõ tiltás meg a Spektrum és a Discovey lesz? Csak mert ott is elõfordulnk ismeretterjesztõ, erõszakos, brutális témákat feldolgozó filmek.
Másik szempont: ezek a csatornál 11 után kezdenek sugározni. Az nem a szülõ hibája ha a kisgyerek (?) még akkor is TV-t bámulja? Hány éves is a kölyök?
Vasárnap este volt egy jó kis film az RTL Klubon: A tökös, a török, az õr meg a nõ. Gondoltam megnézem újra vacsora közben. Kár volt. Szanaszét vágták az egészet! Könyörgöm, az csak egy sima akvió-vígjáték!
Egy darabig megint nem nézek RTL-t, az biztos. Újra eszembe jutott az az eset, amikor az Alien 4-et merészelték leadni 12-es karikával. Kb. fél óra hiányzott belõle. A Kommandó-ból meg majdnem minden második mondatot kiszedték a csúnya szavak miatt. Jobban tennék, ha egész nap csak meséket nyomnának. Akkor legalább megnyugodhatna a lelkük. Vagy mégsem: a Tom és Jerry-t is elég erõszakosnak tartanák. Ezért kár megvenniük ezeknek a filmeknek a sugárzási jogát.
<#kocsog>#kocsog> banda.