Szekeres Viktor

Országos tévé lesz a Viasat 3 és a Sport 1

Az Országos Rádió és Televízió Testület egy tollvonással országos tévácsatornává minősítette a Viasat 3-at, a Sport 1-et, a Filmmúzeumot és a Spektrum TV-t.

Meghozta az ORTT a már jó ideje rebesgetett döntést és ezentúl a fenti négy csatorna országos tévéadónak számít. Természetesen az országossá tétel nem jelenti a csatornák lefedettségének növelését, viszont a titulus jópár kötelezettséggel is jár a tévékre vonatkozóan.

A műsorszolgáltatóknak eddig is kellett műsorszolgáltatási díjat fizetni, ebben a tekintetben annyi a változás, hogy némiképp megemelkedett ez a díj (a Spektrumnak 23 millió forintot, a Viasat 3-nak majdnem 37 milliót, míg a Sport 1-nek 13 és fél milliót - a Filmmúzeum továbbra is közműsor szolgáltató adó maradt.). Másrészt azonban a Médiatörvény értelmében az országos adóknak napi hírműsort kell sugározniuk - ennek a fogalmát ugyancsak meghatározta a szervezet.

"Önálló hírműsornak tekinti azokat a közérdeklődésre számot tartó időszerű országos és helyi, illetve külföldi eseményekről (politika, kultúra, sport stb.) beszámoló, rövid közlésekből álló műsorszámokat, amelyek alkalmasak arra, hogy az állampolgárok számára folyamatosan biztosítsák a társadalmi, politikai, gazdasági életben és a nemzetközi eseményekben való eligazodásához szükséges közéleti információkat, azaz bemutassák, hozzáférhetővé, megismerhetővé, ezáltal megítélhetővé tegyék a társadalom egészére, de legalábbis széles rétegeire kiható problémákat"

Kemény és munkás napja volt az ORTT-nek, hiszen arról is döntés született, hogy hivatalból megindítják a közigazgatási eljárást a VIVA, valamint az HBO országossá történő minősítésével kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lee56 #8
    A spectrum is vehet fel majd hiradósokat meg időjósokat, az se lenne kevésbé furcsa. És teljesen szükségtelen hogy minden egyes csatornán nyomassák a híreket, miafenének (van már hirtv is egy ideje)
  • Mipi #7
    Ez iszonyatosan gáz komolyan mondom!!! HBO -ért legalább fizetünk hogy ne legyen reklám mg ezek erre oda is be akarnak rakni híreket! Őrület!
  • winnie #6
    már hogyne.
  • bvalek2 #5
    Abban az esetben már nem léteznek se RTL Klub, se TV2...
  • Cobra. #4
    Az átminősítésnél természetesen a fizetendő díj volt a lényeg, nem az, hogy milyen kategóriába tarozik valójában a csatorna. A jelenlegi kormány ha akarna pár plusz pontot, akkor úgy ahogy van menesztené a teljes ORTT testületét és valahogy megpróbálna pár hozzáértő embert berakni a médiairányításba.
  • akyyy #3
    :DDD
  • SpeedAnd08 #2
    hát ja kb ilyen hiradások lesznek :D eléggé furcsa lesz ->
    ->
    "... ez hihetetlen ilyet még nem láttunk Klárikám ez Royal Flush!?(az)..." -ehez hasonló napi hírek lesznek vagy mi?... LOL
  • Picizöldfül #1
    "....Kedves tv nézők most pedig jöjjön a Viasat Híradó Qkával és Richievel...."

    "....Újabb tiltakozások a vizit-díj ellen. Megadja Klárikám????!!!.."