Szekeres Viktor

Vége a Szökésnek

A szemfülesebb tévénézők már észrevehették, hogy a szerdai műsorújságokban nem szerepel A szökés című amerikai sorozat legújabb epizódja, ami természetes, hiszen a sorozat első évada véget ért.

Az Amerikában a nézettségi középmezőnyben tanyázó, de fix rajongótáborral rendelkező sorozat idehaza magasan a legnépszerűbb aktuális sorozatnak számít, mindössze a Cobra 11 autópálya rendőrei és a Walker, a texasi kopó ismétlései tudják megelőzni. A sikerre csak egy példa, hogy a konkurens, a Szökéssel egy időben vetített Született feleségek, hiába számít Amerika egyik legnézettebb sorozatának, Scofieldékkal szemben rendre alulmaradnak.

Az első évad szó szerinti szökéssel ért véget - a második évadra őszig kell várnunk szokás szerint, hiszen Amerikában még jelenleg is tart a mostani évad, melyből kiderül, hogy milyen sors vár az FBI és a börtönőrök által is üldözött fegyencekre. Az USA-ban márciusra véget érő második évad után egyébként szinte biztosra vehető a harmadik szezon is, hiszen a Szökés népszerűsége mind a tévében, mind a DVD-eladásokat tekintve töretlen, sőt.

A sorozat pihenőre vonul, viszont az RTL Klub nem hagyja kihasználatlanul a szerda estéket, hiszen a Miami helyszínelők végre bemutatkozhatnak országos csatornán is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Monoton #27
    1. szökés

    2. menekülés

    3. kivégzés :P :DDDDD
  • winnie #26
    a lost csak most kezdődik - meg aztán a többi sorozat is megy, csak éppen angolul, magyar felirattal - neten.
  • Acheron #25
    Nekem a szökés a lost,és az odaát is tetszik,kár hogy most mindegyiknek vége egy időre.
  • winnie #24
    "A PB sorozat készítője nyilatkozta, hogy eredetileg 2 évadra van megtervezve, az 1. a szökés a 2. a menekülés."

    azt mondta, hogy két évad volt felmappingolva, megtervezve - naná, hogy ha nézik a sorozatot, akkor agyalnak a folytatáson. minden sorozatkészítő és stúdió hosszú távra tervez. már augusztus óta tervezik a 3. évadot, nyilván így is alakítják a 2.-*at.
  • Wittgen #23
    A PB sorozat készítője nyilatkozta, hogy eredetileg 2 évadra van megtervezve, az 1. a szökés a 2. a menekülés.

    De nem zárkózott el agy 3. évadtól sem a srác, de szerinte az már lehet, hogy túl erőltetett lenne.
  • winnie #22
    "Ez nem a két filmet jellemzni, ez inkább szociológiai kérdés. A két filmnek teljesen más a célközönsége, "

    annyira nem más és nem hiszem, hogy a kocsmásokat érdekli a dolog. meg, ha igaz lenne, akkor más sorozat is nézettebb lenne, de nem az.
  • winnie #21
    "jajj ezek a sorozatok. sose fogom elfelejteni a zseniális reklámot hogy "az NCIS olyan mint a CSI csak tengerészek.""

    nem volt ilyen reklám, ellenben az ncis első részében valaki ezt kérdezi meg tőlük, hogy az ncis olyan, mint... (hülyeség is lett volna egy országos tévén adott sorozatot valami kábelessel reklámozni.
  • Flashy #20
    jajj ezek a sorozatok. sose fogom elfelejteni a zseniális reklámot hogy "az NCIS olyan mint a CSI csak tengerészek." a következő a "tesco-s árufeltöltő helyszínelők" lesz, már épp csak az nincs.
  • concrete #19
    "A sikerre csak egy példa, hogy a konkurens, a Szökéssel egy időben vetített Született feleségek, hiába számít Amerika egyik legnézettebb sorozatának, Scofieldékkal szemben rendre alulmaradnak." Ez nem a két filmet jellemzni, ez inkább szociológiai kérdés. A két filmnek teljesen más a célközönsége, hiába akarjuk ráhúzni a tv-néző jelzőt, mert nagyon nagy eltérés van két ember tvnézési szokásai között. pl. csak a társadalmi szegregációra utalva, sittes karcsi kínlódásait nyilván több kocsmában idézik fel majd másnap, mint a nyivákóló asszonykákat, és hogy megtarthatta e a gyereket a latinó csaj.
  • Oneil020 #18
    Én az első évad után egy kicsit tartottam attól , hogy a következő szezon már nem lesz egy fordulatokban és izgalmakban gazdag. De nem így lett ,mert nagyon ütősen
    megcsinálták. Mármint ameddig lement :D
    De viszont nem tudom ,hogy jó ötlet lesz e még egy évadot leforgatni.
    Reméljük nem lesz túl vontatott.