Napi Online

MTV: papír van, pénz még nincs

A kormányhatározat már napvilágot látott arról, hogy a központi költségvetés általános tartalékából 150 millió forintot juttatnak a Magyar Televízió Zrt.-nek az épületben keletkezett károk rendezésére (a fel nem használt összeget pedig majd vissza kell fizetnie az intézménynek).

A pénzt tehát elméletileg már megkapta az MTV, de az egyelőre még nem érkezett meg a számlájára - mondta el érdeklődésünkre Holub Katalin, az MTV szóvivője, ugyanakkor hozzátette, hogy jelenleg is tart a kárigény pontosítása a biztosítóval. Az egyeztetések szerint bizonyos károkat méltányosságból megtérítenek.

A Magyar Televízió megtámadásakor keletkezett károk - az MTV és a munkatársak személyes tulajdonában lévő gépjárművek, az informatika, a létesítményüzemeltetés, a biztonsági rendszerek, a rendszertechnika és az archívum sérülése vagy megsemmisülése miatt - becsült pótlási értéke meghaladja a 231,7 millió forintot. Mindaddig azonban, amíg a kárigények pontosítása nem fejeződik be, illetve nem válik egyértelművé, hogy milyen károkat térít meg a biztosító, azt sem lehet tudni, hogy az MTV az említett 150 millió forintból mekkora összeget használ majd fel a károk helyreállítására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #2
    Basssszak meg az annyukat az mtv-sek.Csak az elmult 10 evben tobbszaz milliard forintot herdaltak el a semmire.Egy ertelmes musoruk nem volt mar evek ota,azt se lehet tudni egyaltalan mukodik e az ado.Az lett volna legjobb ha foldig romboljak,aztan felgyujtjak az egeszet,vagy forditva.Evi 20 milliardot sporoltak volna meg a tuntetok az adofizetoknek.
  • BornToBePuli #1
    Arra bezzeg volt pénz, hogy országos napilapokban az "ostrom" után hirdesse, hogy szétverték. Csak szórni a pénzt... Egy fillért sem érdemelnének meg.