Ötvös Tibor

Forgalmazó nélkül Tom Cruise

14 éves együttműködés után a Paramount Pictures szerződést bontott a Cruise/Wagner Pictures-szel. Így a friss apuka, Tom Cruise kiadó nélkül maradt. A döntés hátterében a Mission: Impossible III sikertelensége és Cruise szcientológiai kötődése áll.

Fórumozóink között is komolyabb vita alakult ki még anno, hogy vajon a Mission: Impossible III bukás volt-e, vagy nem. Nos, a választ végül Viktor és a Paramount Pictures adta meg.


Karrierje végét jelentheti a szcientológia?

A komoly múltra visszatekintő stúdió ugyanis a mai napon - közel 14 éves együttműködés után - felbontotta szerződését a Cruise/Wagner Pictures-szel. A hivatalos álláspont szerint a hosszúra nyúlt tárgyaláson a felek nem tudtak megállapodni a bevételek eloszlásáról, így közös megegyezéssel elválltak útjaik. Sumner Redstone, a Paramount elnöke hozzátette, hogy bár kedvelik a színészt, de az utóbbi időben olyan módon viselkedik, ami elfogadhatatlan a stúdió számára.

A bennfentesek azonban mást is megneveztek a szakítás indokának. Először is itt van a már említett Mission: Impossible III bukása, valamint Cruise szcientológiai elhivatottsága, mellyel bizony alaposan megosztotta a közvéleményt.

Cruise egyelőre annyit nyilatkozott, hogy mostantól saját cégén keresztül forgalmazzák és terjesztik a filmjeiket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JonDavis #26
  • zseko #25
    Ez igen. Színvonal...
    http://velvet.hu/ciki/suri060830/
  • Cat #24
    prison break
  • ffxi #23
    Punk Buster?
  • Duncan Idaho #22
    Na látjátok!
    Ez a tipikusan semmi érdekes nincsen akkor előszedjük a világ legunalmasabb hírét, és megtüzdeljük valami olyan feltevéssel ami esetleg érdekes is lehet...

    Szóval ez a cikk semmiről se szól!

    ja de! van benne egy hazugság a film nyereségességéről, de a többit mindet tudtuk!
    szal volt értelme megírni!
  • arty #21
    megérdemelte

    vallűsós h*lye (ráadásul milyen vallás embere, te jo ég...)
  • pilóta #20
    Szerintem a 400 millió több, mint a 150 millió. Ergo nyereséges. Meg a kamat se túl rossz.
    Lehet, hogy 600-ra számítottak, de 250 milla haszon szerintem akkor se bukás...
  • Hustler_hu #19
    bukás = negativ érték a következőn :
    Befektetett pénz (forgatás,marketing értsd minden) + bevétel < becsült befektetés + kamatja
  • pilóta #18
    Elég mulatságos egy 400 milcsit hozó filmről azt állítani, hogy bukás :) LOL
    Szeretnék én ennyit "bukni" egy üzleten...
  • Krinyo #17
    Ugylátom halvány fogalmad sincs mi a szcientológia.
    Olvass utána hogy mióta létezik, ellenben a többi vallással.
    Minél többet fizetsz, annál magasabb szintre jutsz.
    Szvsz annyi köze van a valláshoz mint Al bundy egyházának.