Ötvös Tibor

Philip K. Dick élete a mozikban

A sci-fi irodalom egyik legjelentősebb alakja Philip K. Dick. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Különvélemény vagy a Szárnyas fejvadász. Hollywoodban most elérkezettnek látták az időt, hogy életrajzi filmet forgassanak kalandos életéről.

Kevés olyan ember van a világon, aki ne ismerné Philip K. Dick nevét. A sci-fi irodalom egyik legnagyobb írójaként számon tartott szerző már életében kultstátuszba emelkedett.

Hollywood most úgy döntött, ideje megfilmesíteni a híres író életét. Az életrajzi filmben Dicket a legutóbb a Lány a vízbennel buktázó Paul Giamatti alakíthatja. A színész az áttörést a Kerülőutak sikerével érte el, azóta pedig jobbnál-jobb filmekben bizonyítja tehetségét (A remény bajnoka mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték).

Philip élete igazán kalandos volt. 1928. december 8-án született egy ikerpár egyik tagjaként. Lánytestvére azonban mindössze egy hónapot élt, így egykeként nőtt fel. Szülei válása után anyjával Kaliforniába költözött. Egyetemi tanulmányait a Berkeleyen kezdte, de végül nem szerzett diplomát. Első regénye 1955-ben jelent meg Solar Lottery címen és ettől kezdve vált főállású íróvá.

Philip K. Dick nevéhez olyan sci-fi klasszikusok fűződnek, mint az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?, mely a Szárnyas fejvadász alapjául szolgált vagy a Különvélemény.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atothhu #14
    Az nem egy korszak volt, hanem élete nagy része :D pl a "Figyel az ég" c. könyvét olvasva pedig minden lapról sugárzik :) nagyon kész, de nagyon jó is!
  • atothhu #13
    ?! kétszer is leírják a cikkben . . .
  • usererror #12
    Annyit még talán érdemes megemlíteni róla, hogy az amerikai sci-fi érából Lem egyetlen írót tartott említésre méltónak és az Dick volt.
  • edios #11
    Én úgy tudom hogy a Szárnyas fejvadász, valamint a Különvélemény c. sci-fi klasszikus is az ő nevéhez fűződik! Ti erről mit tudtok?
  • Inquisitor #10
    "a scanner darkly nem kerul nalunk moziba, csak dvd-n jelenik meg elvileg decemberben. a magyar szoveget pek zoli, csomo dick (meg egyeb) regeny forditoja csinalja.

    forras: agave forum"

    Dohi írta a Hardwired fórumba. :(
  • Falatka2003 #9
    "A sci-fi irodalom egyik legjelentősebb alakja Philip K. Dick. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Különvélemény vagy a Szárnyas fejvadász."
    "Philip K. Dick nevéhez olyan sci-fi klasszikusok fűződnek, mint az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal?, mely a Szárnyas fejvadász alapjául szolgált vagy a Különvélemény."

    "Ez nem az a fickó, akinek a novellájából készült a Szárnyas fejvadász?

    A Különvélemény-t nem ő írta véletlenül?"

    Így már teccikérteni?
  • Inquisitor #8
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Philip_K._Dick
    Van pár filmadaptáció :)
    Meg még lesz is.
  • Inquisitor #7
    Úgy tudom majd' éhen halt mint író, miután meghalt, lett "felkapott". Amúgy elég sok cuccát felhasználták. Úgy tudom a Paycheck és a Totalracall is az ő írásaiból születtek.

    Azt hiszem azért nem szerzett diplomát, mert elvett feleségül egy hölgyet, aki "feketelistán" volt. A Figyel az ég-be bele is írta a szitut.
  • Inquisitor #6
    Aprópó, a A Scanner Darkly mikor jön itthon a mozikban és milyen címen?
  • Tetsuo #5
    Érdekes könyveket írt, az biztos; de az is biztos h ez a film xar lesz.