SG.hu·

Új szereplő a Harry Potter V-ben

Újabb szereplővel bővült a készülőfélben lévő Harry Potter és a Főnix Rendje. Tim Burton felesége, a Harcosok klubjában parádézó Helena Bonham Carter kapta meg Bellatrix Lestrange szerepét.

Be kell vallanom, hogy Tim Burton felesége, Helena Bonham Carter nevét a Harcosok klubja óta jegyzem. Nem kis teljesítmény volt tőle egy remeklő Brad Pitt és egy brillírozó Edward Norton mellett labdába rúgni, de sikerült.

Azóta persze többször is bizonyította tehetségét. Ezt bizonyítja az is, hogy 1997-es filmjéért, A galamb szárnyaiért Oscar-díjat kapott. Most egy igazi blockbusterben bizonyíthatja tehetségét.


Egy igazi klasszikus, a Harcosok klubja

A producerek rá osztották a készülő Harry Potter és a Főnix Rendje egyik főszerepét. Bellatrix Lestrange a gonosz oldalon áll. Bár Sirius Black unokatestvére, Voldemort hűséges követője.

Harry Potter ötödik évére készül a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolában. Harry - társaival ellentétben - sosem örül a nyári szünetnek, ám ez a mostani még rosszabb, mint általában. Nem csak rokonai keserítik meg az életét; de - ami a legfájdalmasabb - mintha barátai is elfeledkeztek volna róla. Harry azon töri a fejét, hogyan törhetne ki lehetetlen helyzetéből, ám nyári szünidejének egy hirtelen, drámai fordulat vet véget. Hamarosan azt is megtudja, hogy Roxfortban sem számíthat békés tanulásra és kviddicsezésre.

Az ifjú varázslótanonc ötödik kalandját 2007. július 19-én mutatják be a hazai mozik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Broafka2006. 08. 08.. 02:45||#17
ezek a kedvenceim, valaki szapulni kezdi, erre mindenki fikázni kezdi a szapulót, aztán jönnek újabb emberek akik azokat fikázzák akiket a fikázók fikáztak 😄

részemrõl tök mind1, filmben kedvencem a 2, aztán esetleg a 4, ezt is megnézem, azt annyi, könyvet nem olvastam, bár bele kezdtem az 1-be, de elaludtam rajta (lehet hogy nem 11 körül kellett volna elkezdenem olvasni <#vigyor5>)

végtére is, egyszerûen fogalmazva, letojom, legyen nézhetõ, szórakoztató, látványos, és kész



egyébként ez mindig így lesz: aki olvasta a könyvrõl szóló filmet, annak sosem (vagy legalábbis nagyon ritkán) fog tetszeni a könyvrõl készült film
hogy õszinte legyek ez így van rendjén...
© Morden232006. 08. 07.. 15:41||#16
Azért Raymond E. Feist leginkább dark fantasy kategóriában mozog, legalábbis én úgy tudom. Gemmel-t szégyellem, de nem ismerem így névrõl.

Nekem speciel bejöttek a HP könyvek, aranyosak, izgalmasak, de ugye ízlések és pofonok.

Én sem hasonlítanám Rowling-ot Asimovhoz, Herbert-hez, Szepes Máriához, vagy éppen Renier-hez. Vagy éppen Lem-hez, esetleg Jefremov-hoz, bár ez utóbbi könyvei azért nem éppen a tinikategória könnyûirodalmához tartoznak. A Borotva Éle címû könyvét én is 3szor olvastam el, mire fullosan megértettem, de azért a gyerekem kezébe nem adnám 10 évesen.

Bár ha jobban meggondolom, a Harry Pottert sem feltétlenül...
© Marlosh2006. 08. 07.. 12:42||#15
Ohh nekem nincs bajom vele! Az 1.-2. konyv-film utan messzire elkerulom😄 Csak arra referaltam,hogy eleve 7 konyvre lett az egesz tervezve es nem lesz tobb,meg ilyesmi........
Sajnos nekem nem jok a konyvek sem😞 En szeretem a fantasyt,evtizedek ota olvasok ilyenfajta konyveket es nekem David Gemmel meg Raymond E. Feist jelenti a szorakoztato fantasyt...(meg egy csomo mas iro)
© bermuda32006. 08. 07.. 11:21||#14
sztem az elsõ könyv jó volt. meg a 2. 3. 4. is. az 5.et már kicsit erõltetett. lehet h már nem nagyon bírja jk rotring... az 5.et is kiolvastam de eléggé nyögvenyelõsen. a többit nem fogom. a filmet legfeljebb megnézem mert azért kiv. vagyok h kik mik halnak ölnek meg...
© Morden232006. 08. 07.. 00:00||#13
És az meg igazából kit zavar? Persze, hogy mindenki meglovagolja a divathullámokat, ha pénz van benne. Nem értem a problémát. Már bocs, de ha van egy szar könyv, amit az emberek imádnak, akkor nem az író a fasz, hanem a sok ostoba paraszt, aki megveszi. Láttunk már ilyenekre is példát könyv, játék, film és még sok egyéb kategóriában.

Ráadásul a Harry Potter könyvek egyáltalán nem is rosszak. Nekem sem volt szimpatikus sosem az a nagy kultusz-nyafkázás, ami körbevette a Potter-világot, de általában szeretem ismerni azt, amit fikázok, hogy még hatékonyabb legyek. Szóval el is olvastam a könyveket. És annak ellenére, hogy a kult maga még mindig nem szimpatikus, a könyvek jók, olvasmányosak, izgalmasak. A filmek meg igényesek, látványosak, érdekesek.

A Dûne remek könyvsorozat volt, a Lynch-féle film nagyszerû volt, mégis, jött utána egy rakat könyv, amik ócskák voltak, de legalábbis nem érte el az eredeti mû színvonalát. Sõt, a Gyûrûk ura-trilógia után is ki lett adva többek között a Szirmarilok, meg a Babó is (bár ha jól emlékszem, ezutóbbi korábbi, nem pedig késõbbi, és Bilbó meg Gollam találkozását meséli el).

Egy szó, mint száz, kurva mindegy, hogy mit csinálnak ezzel az egésszel a késõbbiekben. Ha könyvtömegek, esetleg tévésorozat lesz belõle, az csakis a közönségnek köszönhetõ.
© Marlosh2006. 08. 06.. 17:35||#12
Komolyan azt hiszitek,hogy a 7. konyv utan nem lesz valamilyen folytatas? Potter szuleirol,a mellekszereplokrol,a tanarokrol,stb.....amig penz van benne,addig jonnek majd a konyvek (es esetleg ha sikeresek, akkor a filmek is)!
© werwers2006. 08. 06.. 05:37||#11
naja, az a baj,hogy a nõcikém elolvasott jópár fantasyt aztán átgyúrta 10 éves szintre amit bennük látott.
Sokaknak tetszik,tény, de azért én nem verem a pi**m a földhöz tõle. bezzeg vannak regények,amiknek remegve várom a hazai kiadásait, de azok persze le vannak szarva minden téren.
kénytelen az ember angolul beszerezni...<#fejvakaras>
Mind1 én várom már az utolsó könyvet hp-bõl is, remélem tényleg megposszan a kis hokuszpok

<#banplz><#mf1><#idiota><#mf1>
© jefferson832006. 08. 06.. 00:27||#10
"Harry Potter és a rücskös botja címû könyv"---> Ezen 10 percet visítottam 😄DDD <#nyes>

Saját vélemény: Százával vannak sokkal jobb könyvek, mint a HP. Egy amiben igazán kiemelkedik az a marketing. Egyszóval reklám, reklám, reklám...
© edios2006. 08. 05.. 19:11||#9
Nem lehet elmondani többszáz oldal cselekményét egy 2-2,5 órás filmben! A legfõbb dolgok viszont benne vannak mindegyikben.
© Magiszter2006. 08. 05.. 17:50||#8
a 7. könyvre azért kiváncsi leszek. Hogy akkor most hogy zárja le Jo az eseményeket, meg a szálakat. De amig az megjelenik addig olvasom az Idõ Kereke sorozatot X-D

jah amúgy a filmek is jók, csak az a bajom velük hogy a könyvhöz képest egy összedobott vázlatnak tûnik az egész. Harry lép kettõt és máris fél könyv kimaradt. aztán egy varázslat és újabb hatalmas ugrás. Szóval kimaradnak azok a részek ami a könyvet izgivé teszi és csak a tömény akcióra szorítkoznak. Jó a 4. részben volt egy kis romantika is... de ennyi.