SG.hu·

Hatalmas változások a mozipiacon

Megválik az InterCom a Hollywood Multiplex moziláncától és a Kossuth filmszínháztól is - tudta meg a Népszabadság.

A vevő a két legforgalmasabb multiplexének, a Westendnek és a Mammutnak a tulajdonosa, a Palace Cinemas. Az üzletet még nem véglegesítették, Lovász Andrea, a cég képviselője úgy fogalmazott, hogy még semmi sem hivatalos, jelenleg is folynak a tárgyalások. A szakma azonban az üzletet biztosra veszi.

Érdekesség, hogy nem is olyan rég az InterCom még vásárolni akart: ők is versenyben voltak a tavaly októberben a Budapest Film által értékesített Mammut mozikért. Ha az üzlet létrejön, a Palace Cinemas akár monopolpozícióba kerülhet, a fővárosban mindenképp. A becslések szerint a nézők mintegy 80 százaléka a Palace vendége lesz, míg vidéken ez a szám csupán 40 százalék körülinek ígérkezik - itt ugyanis az izraeli székhelyű Cinema City hálózat a piacvezető.

Míg a mozipiacot nem is olyan régen még a multiplex-építési láz uralta, az utóbbi fél évben nagyot fordult a világ - idén januárban például a már említett Cinema City nem eladta, hanem egyszerűen bezárta egyik többtermesét. Ennek oka, hogy tavaly csaknem 15 százalékkal kevesebb belépőt adtak el, mint 2004-ben - ez milliárdos nagyságrendű bevételkiesés az üzemeltetőknek és a forgalmazóknak.

Kérdés: ha a számok az idén is így alakulnak, milyen következményekkel számolhatunk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Xtreme912006. 07. 01.. 20:29||#11
hali!! kersek egy filmet csak nem tudom a cimét,de vm ernest v ernie v kiröl szól aki ilyen szerencsétlen.van több része is a filmnek van vm csodacipõröl szól.ha valaki tudja a filmek teljes cimét az LÉCCI irja le nekem e-mailon.cimem: [email protected]
© blakshep2006. 06. 27.. 17:03||#10
azé a kossuth eddig egy elégjó kis mozi volt.
© atothhu2006. 06. 27.. 16:40||#9
sokaljuk=sokalljuk . . . bocs
© atothhu2006. 06. 27.. 16:39||#8
Beruházás, üzemeltetés, személyzet . . . szinted mennyiért kéne adniuk a jegyet? Az még nem fordult meg a fejedben, hogy valahol fent, azok akiket mi választunk, nem csinálják jól, és nem élünk úgy, hogy ne sokaljuk? . . . Azt hiszem ha viszonylag fiatalon ki tudnál alakítani megfelelõ életkörülményeket, és még hozzá jól is keresnél talán nem is lenne olyan magas az ár. . .

Mondjuk nálunk mindig fordítva kell mindent vizsgálni . . .
© SSeth2006. 06. 27.. 15:52||#7
Végre.
Nem lesz baj mert a Hollywood Multiplex és a Palace mozik szolgáltatásai között hatalmas szakadék tátong. A palace mozikban lefoglalhatod az interneten a jegyet akár két hétre elõre és oda ahova te akarod. Nem kell telefonálgatni meg harcolni a jegyért. Palace weboldal... ez a film, oda kérek két jegyet. És jön az sms vagy mail, hogy le van foglalva. Hollywood Multiplex oldalán megpróbálom lefoglalni... akkor Õ akarja megmondani, hogy én hova szeretnék ülni. Nem választhatom ki hanem random és ha nem tetszik a hely akkor visszadob két oldallal és kezdhetem elõrõl az egészet majd pedig felajánlja ugyanazt a helyet:-) Mellesleg nem lehet egy hétre elõre jegyet foglalni amikor ugye még vélhetõen van hely oda ahova ülni szeretnék. Remélem elkezdõdik a Palace-osítás.
© kandeláber2006. 06. 27.. 14:05||#6
Eddig sem volt verseny, pár hónapja szabott ki jó nagy bírságot a Versenyhivatal árkartell miatt.
© Kingfisher2006. 06. 27.. 14:05||#5
Én nem sokallom az áraikat, és ha azt veszem ezért élményt is kap az ember. Persze csak egyszeri alkalom, DVD-n meg akárhányszor megnézi az ember, de DVD-hez nem árt egy jobb felszerelés, ami megintcsak drága. Manapság nem olyan jó a filmkínálat (errõl nem a mozik tehetnek), hogy ne lehessen havonta 1x elmenni egy filmre. Többet úgysem érdemes megnézni.
© mellon2006. 06. 27.. 14:04||#4
Én is Palace mozikba járok, mert azok vannak a legközelebb, és megfelelõ a szinvonaluk. Reméllem ez a vásárlás (ha lessz) nem negatívan fog hatni.
© winnie2006. 06. 27.. 14:01||#3
új udvart, pl.

sajnos, ha egy kézbe kerülnek a mozik az nem tezs jót a versenynek, de az árak miatt sírni álságos, hiszen már évek óta változatlanok. (tipikus, megjegyzem)
© Botond2006. 06. 27.. 13:31||#2
Mit zártak be?