SG.hu
A HP és a Warner a régi filmek megőrzéséért
A klasszikus filmek fizikailag sérülékeny értékek, de egy új, automatikus film-helyreállító rendszer megőrizheti őket a jövő generációi számára.
A klasszikus mozifilmek sérülékeny kincsek. Vonzzák a port, könnyen karcolódnak, gyakran zsugorodnak és fakulnak, sokféle módon romlik a minőségük az idők során. "A leghíresebbeket alkalomadtán precíz kézimunkával restaurálják," - mondja Qian Lin a HP Labs-tól, "de több ezer régi film van az archívumokban szerte a világon, és csak nagyon kevés állítható helyre ezen a módon, mert a módszer nagyon drága.". A megőrzésük komoly feladat az olyan Hollywood stúdióknak, mint a Warner Bros., amely több ezer más klasszikus alkotás között a tulajdonosa az "Elfújta a szél"-nek, a "King Kong"-nak és a "Robin Hood"-nak.
A HP kutatói, együttműködve a Warner Bros. Motion Picture Imaging-el, egy olyan megoldást dolgoztak ki, amely a restaurálási folyamat nagy részét automatizálja, a képfeldolgozó technikai lépéseket egyetlen egységbe, mozgókép feldolgozó folyamatba fogja össze. A módszer előnyeit már mutatja néhány látványos eredmény. A tesztklippeken Robin Hood éles és telt Technicolor színekben vívja csatáit, King Kong pedig a tiszta manhattani ég alatt mászik a magasba.
"A valaha készült fontos és közkedvelt filmekből sok a mi archívumunkban van, és nagy a felelősségünk abban, hogy megőrizzük ezeket a filmeket a jövő generációinak, hogy ők is élvezhessék őket," - mondja Chuck Dages, a Warnes Bros. Emerging Technology részlegének az ügyvezető alelnöke. "Ezeknek a filmeknek üzleti szempontból is felbecsülhetetlen az értékük, és a megfelelő módon kell gondoskodni róluk."
A stúdióknak újra le kell másolniuk a filmjeiket, valahányszor új terjesztési technológiák terjednek el, mondja Dages. A VHS és a DVD után az iparág a következő generációt jelentő optikai lemezformátumok felé fordul: a HD-DVD (High Definition DVD) és a Blu Ray formátum felé. Ezek egyrészt óriási üzleti lehetőséget jelentenek a stúdióknak - magyarázza Dages - de egyben nehéz feladat elé is állítja őket.
"A régebbi filmek, amelyeket átvittek videóra, a nagyfelbontású televíziós formátumra való átvitelre nem alkalmasak." - magyarázza Dages. Megoldásként a stúdiók nagyon nagy felbontással digitális formátumra viszik át az általuk őrzött sok filmnek minden egyes kockáját. Csakhogy speciális képfeldolgozás nélkül a szennyeződések, karcolások és minden más, az eredeti képkockákon lévő hiba is átkerül a digitális másolatra, valamennyi szintén nagy felbontással. "Eddig az egyetlen lehetőség, hogy megszabaduljunk tőlük" - magyarázza Dages - "az volt, hogy valaki ült a számítógép monitorja előtt és fárasztó módon az egérrel kattingatva tüntette el őket."
Bár a HP Labs korábban sohasem foglalkozott filmrestaurálással, kutatóinak bőséges tapasztalatuk volt a fényképekkel és a magánvideókkal való munkában. Az olyan egyobjektíves kamerák kifejlesztéséből, amelyek a színes területeken lévő képhibák megszüntetéséhez felhasználják a képen a szín más előfordulási helyéről szerzett információt. Hasonlóképpen használhatónak bizonyultak a korábbi, mozgóképfelbontást növelő kutatások, amelyeknek a technikája egyesíti a szomszédos képkockákról nyert információt, hogy növelje egy adott képkocka felbontását.
Az automatizált restauráló folyamat a következőképpen dolgozik: Minden egyes filmrészlet először egy olyan algoritmuskészleten fut át, amely kiválasztja azokat a kockákat, amelyeken valószínűleg képhiba van. Például - mondja az egyik kutató, Amnon Silverstein - "olyan képpontokat keresünk, amelyek színe az egyik kockáról a másikra radikálisan megváltozik. Vagy egy képkockán belül keresünk olyan kis területeket, amelyek nagyon különböznek a környezetüktől. A színeknél pedig olyan részeket keresünk, amelyek telítettek és egyediek."
A második menetben a hibák közül már sokat javítani lehet. Például amikor a porszemcsék fényes vörös, zöld vagy kék pontokként jelennek meg a képkockán, a kutatók szoftvere a környezetükből nyert színinformáció alapján tölti ki a helyüket.Jóllehet néhány különösen bonyolult képkockát még kézzel is restaurálni kell, az automatizált javítás lényegesen csökkenti a szükséges kézimunka mennyiségét. Azokban az esetekben, amikor a csapat hozzáfért az eredeti színes negatívokhoz, a képek új életre keltek.
Mivel a fekete-fehér mozifilmek digitalizált képkockái kevesebb információt tartalmaznak, így a karcolások, pornyomok és az egyéb hibák felismerése nehezebb. A korai fekete-fehér filmek ezenkívül hajlamosak a szemcsézettségre és a vibrálásra, az utóbbi a korai kamerák redőnyzárjának a gyenge vezérlése miatt lép fel, ennek következtében minden egyes képkocka némileg eltérő expozícióval készült. A csapat legnagyobb vállalkozása talán a Cinerama volt. Csupán 13 produkció készült ezzel a széles formátumú (panoráma) technikával - a mozinak ívben hajlított képernyője volt és három géppel vetítettek rá egyszerre - de szinte mindegyik klasszikusnak számít.
A HP csapat az 1962-ben készült How the West Was Won egy részletén dolgozott. A szokásos por- és karcolásnyomokon túl a Cinerama filmeknek kettős torzítása van, amikor átviszik őket a házimozi formátumra. Mivel eredetileg ívben hajlított képernyőre vetítették őket, ezért meglehetősen szokatlanul, "hordószerűen" jelennek meg a lapos képernyőkön. Ezen kívül a három képnek van némi átfedése is, és jól látszanak azok a függőleges vonalak, ahol illeszkednek egymáshoz.
Teljes filmek megtisztítása óriási mennyiségű erőforrást igényel. "Ezek a filmek több terabájtnyi tárolóterületet foglalnak el," mondja a kutató Silverstein. "Ezért megnéztük, hogyan küldhetnénk rá egy filmet a szerverek egy csoportjára a hatékony feldolgozáshoz, úgy hogy működés közben a csoporthoz új gépeket adhatnánk hozzá, vagy vehetnénk el." Egy kétórás mozifilm 172 800 képkockából áll, és ha egyetlen gépen mondjuk öt percet igényel egy kocka feldolgozása, akkor 600 évig tartana befejezni a teljes filmet. Egy szerverfürtöt alkalmazva a mérnökök a folyamatot jelentősen fel tudják gyorsítani.
Egy ilyen feldolgozáshoz a HP-nek a lehető legjobb adatbiztonsági megoldást kellene alkalmaznia, ez kritikus fontosságú a tartalom tulajdonosoknak, akik aggódnak a videokalózkodás miatt.
Nem Hollywood az egyetlen, aki kihasználhatja a videó-feldolgozó rendszer mögött álló fejlesztések előnyeit. Többek között jelentős színházi filmarchívum van Indiában és Hong Kong-ban, és nagy kutatható filmvagyon a nyilvános gyűjteményekben, így például az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban. Jóllehet a digitális technika tért hódít, a film kedvelt médiuma marad a filmkészítésnek és a televíziós színdaraboknak.
És a hiányosságai ellenére, - mondja a Warner Bros.-tól Dages - a film továbbra is a stúdiók kedvelt archiváló anyaga. "Tudjuk, hogy ha beteszünk egy darab filmet a pincébe, megfelelő körülmények közé, akkor legalább 600 évig megmarad. Ez egy nagyszerű archív média."
A klasszikus mozifilmek sérülékeny kincsek. Vonzzák a port, könnyen karcolódnak, gyakran zsugorodnak és fakulnak, sokféle módon romlik a minőségük az idők során. "A leghíresebbeket alkalomadtán precíz kézimunkával restaurálják," - mondja Qian Lin a HP Labs-tól, "de több ezer régi film van az archívumokban szerte a világon, és csak nagyon kevés állítható helyre ezen a módon, mert a módszer nagyon drága.". A megőrzésük komoly feladat az olyan Hollywood stúdióknak, mint a Warner Bros., amely több ezer más klasszikus alkotás között a tulajdonosa az "Elfújta a szél"-nek, a "King Kong"-nak és a "Robin Hood"-nak.
A HP kutatói, együttműködve a Warner Bros. Motion Picture Imaging-el, egy olyan megoldást dolgoztak ki, amely a restaurálási folyamat nagy részét automatizálja, a képfeldolgozó technikai lépéseket egyetlen egységbe, mozgókép feldolgozó folyamatba fogja össze. A módszer előnyeit már mutatja néhány látványos eredmény. A tesztklippeken Robin Hood éles és telt Technicolor színekben vívja csatáit, King Kong pedig a tiszta manhattani ég alatt mászik a magasba.
"A valaha készült fontos és közkedvelt filmekből sok a mi archívumunkban van, és nagy a felelősségünk abban, hogy megőrizzük ezeket a filmeket a jövő generációinak, hogy ők is élvezhessék őket," - mondja Chuck Dages, a Warnes Bros. Emerging Technology részlegének az ügyvezető alelnöke. "Ezeknek a filmeknek üzleti szempontból is felbecsülhetetlen az értékük, és a megfelelő módon kell gondoskodni róluk."
A stúdióknak újra le kell másolniuk a filmjeiket, valahányszor új terjesztési technológiák terjednek el, mondja Dages. A VHS és a DVD után az iparág a következő generációt jelentő optikai lemezformátumok felé fordul: a HD-DVD (High Definition DVD) és a Blu Ray formátum felé. Ezek egyrészt óriási üzleti lehetőséget jelentenek a stúdióknak - magyarázza Dages - de egyben nehéz feladat elé is állítja őket.
"A régebbi filmek, amelyeket átvittek videóra, a nagyfelbontású televíziós formátumra való átvitelre nem alkalmasak." - magyarázza Dages. Megoldásként a stúdiók nagyon nagy felbontással digitális formátumra viszik át az általuk őrzött sok filmnek minden egyes kockáját. Csakhogy speciális képfeldolgozás nélkül a szennyeződések, karcolások és minden más, az eredeti képkockákon lévő hiba is átkerül a digitális másolatra, valamennyi szintén nagy felbontással. "Eddig az egyetlen lehetőség, hogy megszabaduljunk tőlük" - magyarázza Dages - "az volt, hogy valaki ült a számítógép monitorja előtt és fárasztó módon az egérrel kattingatva tüntette el őket."
Bár a HP Labs korábban sohasem foglalkozott filmrestaurálással, kutatóinak bőséges tapasztalatuk volt a fényképekkel és a magánvideókkal való munkában. Az olyan egyobjektíves kamerák kifejlesztéséből, amelyek a színes területeken lévő képhibák megszüntetéséhez felhasználják a képen a szín más előfordulási helyéről szerzett információt. Hasonlóképpen használhatónak bizonyultak a korábbi, mozgóképfelbontást növelő kutatások, amelyeknek a technikája egyesíti a szomszédos képkockákról nyert információt, hogy növelje egy adott képkocka felbontását.
Az automatizált restauráló folyamat a következőképpen dolgozik: Minden egyes filmrészlet először egy olyan algoritmuskészleten fut át, amely kiválasztja azokat a kockákat, amelyeken valószínűleg képhiba van. Például - mondja az egyik kutató, Amnon Silverstein - "olyan képpontokat keresünk, amelyek színe az egyik kockáról a másikra radikálisan megváltozik. Vagy egy képkockán belül keresünk olyan kis területeket, amelyek nagyon különböznek a környezetüktől. A színeknél pedig olyan részeket keresünk, amelyek telítettek és egyediek."
A második menetben a hibák közül már sokat javítani lehet. Például amikor a porszemcsék fényes vörös, zöld vagy kék pontokként jelennek meg a képkockán, a kutatók szoftvere a környezetükből nyert színinformáció alapján tölti ki a helyüket.Jóllehet néhány különösen bonyolult képkockát még kézzel is restaurálni kell, az automatizált javítás lényegesen csökkenti a szükséges kézimunka mennyiségét. Azokban az esetekben, amikor a csapat hozzáfért az eredeti színes negatívokhoz, a képek új életre keltek.
Mivel a fekete-fehér mozifilmek digitalizált képkockái kevesebb információt tartalmaznak, így a karcolások, pornyomok és az egyéb hibák felismerése nehezebb. A korai fekete-fehér filmek ezenkívül hajlamosak a szemcsézettségre és a vibrálásra, az utóbbi a korai kamerák redőnyzárjának a gyenge vezérlése miatt lép fel, ennek következtében minden egyes képkocka némileg eltérő expozícióval készült. A csapat legnagyobb vállalkozása talán a Cinerama volt. Csupán 13 produkció készült ezzel a széles formátumú (panoráma) technikával - a mozinak ívben hajlított képernyője volt és három géppel vetítettek rá egyszerre - de szinte mindegyik klasszikusnak számít.
A HP csapat az 1962-ben készült How the West Was Won egy részletén dolgozott. A szokásos por- és karcolásnyomokon túl a Cinerama filmeknek kettős torzítása van, amikor átviszik őket a házimozi formátumra. Mivel eredetileg ívben hajlított képernyőre vetítették őket, ezért meglehetősen szokatlanul, "hordószerűen" jelennek meg a lapos képernyőkön. Ezen kívül a három képnek van némi átfedése is, és jól látszanak azok a függőleges vonalak, ahol illeszkednek egymáshoz.
Teljes filmek megtisztítása óriási mennyiségű erőforrást igényel. "Ezek a filmek több terabájtnyi tárolóterületet foglalnak el," mondja a kutató Silverstein. "Ezért megnéztük, hogyan küldhetnénk rá egy filmet a szerverek egy csoportjára a hatékony feldolgozáshoz, úgy hogy működés közben a csoporthoz új gépeket adhatnánk hozzá, vagy vehetnénk el." Egy kétórás mozifilm 172 800 képkockából áll, és ha egyetlen gépen mondjuk öt percet igényel egy kocka feldolgozása, akkor 600 évig tartana befejezni a teljes filmet. Egy szerverfürtöt alkalmazva a mérnökök a folyamatot jelentősen fel tudják gyorsítani.
Egy ilyen feldolgozáshoz a HP-nek a lehető legjobb adatbiztonsági megoldást kellene alkalmaznia, ez kritikus fontosságú a tartalom tulajdonosoknak, akik aggódnak a videokalózkodás miatt.
Nem Hollywood az egyetlen, aki kihasználhatja a videó-feldolgozó rendszer mögött álló fejlesztések előnyeit. Többek között jelentős színházi filmarchívum van Indiában és Hong Kong-ban, és nagy kutatható filmvagyon a nyilvános gyűjteményekben, így például az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban. Jóllehet a digitális technika tért hódít, a film kedvelt médiuma marad a filmkészítésnek és a televíziós színdaraboknak.
És a hiányosságai ellenére, - mondja a Warner Bros.-tól Dages - a film továbbra is a stúdiók kedvelt archiváló anyaga. "Tudjuk, hogy ha beteszünk egy darab filmet a pincébe, megfelelő körülmények közé, akkor legalább 600 évig megmarad. Ez egy nagyszerű archív média."
