Szekeres Viktor
Mission: Impossible III - Tom Cruise harmadjára is
Tom Cruise és JJ Abrams, a Lost készítőjének összefogása egy remek kis akciófilmet eredményezett. Világpremier ma a mozikban.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mission: Impossible című sorozat, mely 1966-tól 7 éven keresztül boldogította a nézőket egy egészen újszerű titkosügynökös akciósztorival. 1988-ban felmelegítették a sorozatot, de a harmatgyenge remake - mely az eredetinek lábnyomába sem érhetett - elég hamar, mindössze két szezon alatt elhalt - addig, amíg Tom Cruise úgy nem döntött, hogy belebújik egy IMF-es (nem, nem a Nemzetközi Valutaalap, még véletlenül sem) ügynök bőrébe és saját kis James Bond franchise-t kreál magának.
Az első próbálkozást még 1996-ban a thrillerek nagymestereként számon tartott Brian DePalma rendezte, aki hozott három akciójelenetet, egy terjengős filmet, pár hihetetlennek tartott képsort és egy korrekt bevételt, ami azonnal folytatások készítésére ösztönözte a Cruise/Wagner producerduót. A 80 millió dolláros első részt már egy 125 millióból készülő második rész követte 6 évvel ezelőtt, mégpedig John Woo rendezésében. A folytatás egyértelműen látványosabb volt, több galamb is volt benne - természetszerű volt tehát az első meghaladó siker.
A sormintát tartva megint egy neves rendezőt kellett keríteni a harmadik rész folytatására, aki ezúttal nem a moziiparból került ki, hanem a tévés direktorok közül. Az Alias és a Lost készítője, JJ Abrams fogta kezébe ezúttal a marsallbotot és bár Tom Cruise ezúttal sem nagyon akar maga mellé engedni különösebben nagy nevű ellenfelet vagy társat, de miután Philip Seymour Hoffman megkapta a Capote című filmért az Oscar díjat, elég érdekes összecsapás bontakozott ki.
Ezúttal a Mission Impossible nem egy James Bond-szerű öt perces küldetéssel kezdődik, nincs semmi felvezetés, hanem azonnal az arcunkba kapjuk a kőkemény valóságot. Ethan Hunt (Cruise, ugyebár) egy székhez kötözve, fejében minibomba, vele szemben a szerelme, szerelme fejénél egy pisztoly, a pisztoly másik végén pedig Owen Davian (Hoffman), aki 10 másodpercet ad a titkosügynöknek arra, hogy elárulja, hogy hol van a nyúlláb (nem röhög, élet-halál kérdés). Ha nem árulja el, akkor lőttek a pisztolyból és a feleségének is. Ennyi derül ki az első percben, a többit nem is árulom el, hiszen megkapjuk az ezután kötelező flashback-et, hogy miképp is fajult idáig a szitu.
A vászonról ismert Tom Cruise-nak mindig is megvolt a maga profi módszere arra, hogy hogyan kerüljön bajba és hogyan húzza ki a fejét a halál ölelő karmai közül. Ezúttal is hasonlóra vállalkozott, de szerencsére megint rendelkezésére áll egy elég jól kiképzett csapat, melyből egyedül Ving Rhames lesz ismerős a régebbi filmekből. Bár a másik két tagot (Jonathan Rhys Myers és Maggie Q) is korrekt nevek alakítják, de ők sajnos nem sokat tudnak hozzátenni a figurájukhoz - a film egyértelműen Cruise vállán nyugszik, és ő hozza is magát.
Akárcsak az ellenpólus Philip Seymour Hoffman, akinek esetében egyrészt a szinkron miatt sajnálhatjuk, hogy elveszett az eredeti hang, másrészt pedig csodálkozhatunk az elvetemült szinkronrendező koncepción, miszerint Szakácsi Sándor kapta itthon a szerepet - s a furcsa választás ezúttal nem is hozott olyan rossz végeredményt. Hoffman szempontjából még annak is lehet örülni, hogy végre kapunk egy olyan rosszfiút, aki nem teszi magát nevetségessé, nem válik önmaga paródiává, nem ad elő nagyjeleneteket, hanem egyszerűen csak egy velejéig gonosz figurát hoz, akinek az ökle oda sújt, ahova köll.
JJ Abrams a rendezői székben nem tudott nem önmaga lenni és az Alias-ban gyakorolt kémkliséket nagyon ügyesen vonta bele az MI3-ba is. Egy folyamatosan pörgő akcióthrillert sikerült összehoznia, látványos jelenetekkel, széditő mélységekkel és magasságokkal, sok a földön csilingelő töltényhüvellyel, ötletes behatolásokkal és rablásokkal, valamint a szokásos drámázgatós jelenetekkel, hiszen nem Mission Impossible a Mission Impossible, ha nem csempészünk bele valami érzelmi töltetű szálat is. Klasszikus földrészeken átívelő macska-egér játékot láthatunk - ezúttal Berlin, Vatikán és Sanghaj voltak az MI-fogócska fő színhelyei.
A Mission Impossible III. jó film - mindössze a picit elbaltázott utolsó percekért kár, de hát valamit valamiért. Oké, bővítsük a kategóriát. Az MI3 a maga kategóriájában kifejezetten jó film - de ami a legfontosabb: abszolút szórakoztató. Nyilván aki rászánja magát a filmre, az eleve bizonyos elvárásokkal megy moziba, pláne az első két film tükrében. Tudjuk előre, hogy milyen állandó és olykor hihetetlen elemekre (maszkozás, hajmeresztő kaszkadőrmutatványok, csúnya főgonosz, stb.) kell számítani, szóval nem hiszem, hogy bárkit is meglepetés érne, hiszen egy elég tudatosan megszerkesztett sorozatról van szó, bár a fanatikus pixel- és bakivadászok biztosan imádni fogják.
De kár is szaporítani a szót, hiszen mindenki tudja, hogy egy tipikus popcorn, nobrainer film cikkünk tárgya, de a jobbik fajtából - és ilyen szempontból a hivatalos mozis nyár valóban pazarul indult. A negyedik részre pedig reméljük, hogy nem kell újabb hat évet várni.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Mission: Impossible című sorozat, mely 1966-tól 7 éven keresztül boldogította a nézőket egy egészen újszerű titkosügynökös akciósztorival. 1988-ban felmelegítették a sorozatot, de a harmatgyenge remake - mely az eredetinek lábnyomába sem érhetett - elég hamar, mindössze két szezon alatt elhalt - addig, amíg Tom Cruise úgy nem döntött, hogy belebújik egy IMF-es (nem, nem a Nemzetközi Valutaalap, még véletlenül sem) ügynök bőrébe és saját kis James Bond franchise-t kreál magának.
Az első próbálkozást még 1996-ban a thrillerek nagymestereként számon tartott Brian DePalma rendezte, aki hozott három akciójelenetet, egy terjengős filmet, pár hihetetlennek tartott képsort és egy korrekt bevételt, ami azonnal folytatások készítésére ösztönözte a Cruise/Wagner producerduót. A 80 millió dolláros első részt már egy 125 millióból készülő második rész követte 6 évvel ezelőtt, mégpedig John Woo rendezésében. A folytatás egyértelműen látványosabb volt, több galamb is volt benne - természetszerű volt tehát az első meghaladó siker.
A sormintát tartva megint egy neves rendezőt kellett keríteni a harmadik rész folytatására, aki ezúttal nem a moziiparból került ki, hanem a tévés direktorok közül. Az Alias és a Lost készítője, JJ Abrams fogta kezébe ezúttal a marsallbotot és bár Tom Cruise ezúttal sem nagyon akar maga mellé engedni különösebben nagy nevű ellenfelet vagy társat, de miután Philip Seymour Hoffman megkapta a Capote című filmért az Oscar díjat, elég érdekes összecsapás bontakozott ki.
Ezúttal a Mission Impossible nem egy James Bond-szerű öt perces küldetéssel kezdődik, nincs semmi felvezetés, hanem azonnal az arcunkba kapjuk a kőkemény valóságot. Ethan Hunt (Cruise, ugyebár) egy székhez kötözve, fejében minibomba, vele szemben a szerelme, szerelme fejénél egy pisztoly, a pisztoly másik végén pedig Owen Davian (Hoffman), aki 10 másodpercet ad a titkosügynöknek arra, hogy elárulja, hogy hol van a nyúlláb (nem röhög, élet-halál kérdés). Ha nem árulja el, akkor lőttek a pisztolyból és a feleségének is. Ennyi derül ki az első percben, a többit nem is árulom el, hiszen megkapjuk az ezután kötelező flashback-et, hogy miképp is fajult idáig a szitu.
A vászonról ismert Tom Cruise-nak mindig is megvolt a maga profi módszere arra, hogy hogyan kerüljön bajba és hogyan húzza ki a fejét a halál ölelő karmai közül. Ezúttal is hasonlóra vállalkozott, de szerencsére megint rendelkezésére áll egy elég jól kiképzett csapat, melyből egyedül Ving Rhames lesz ismerős a régebbi filmekből. Bár a másik két tagot (Jonathan Rhys Myers és Maggie Q) is korrekt nevek alakítják, de ők sajnos nem sokat tudnak hozzátenni a figurájukhoz - a film egyértelműen Cruise vállán nyugszik, és ő hozza is magát.
Akárcsak az ellenpólus Philip Seymour Hoffman, akinek esetében egyrészt a szinkron miatt sajnálhatjuk, hogy elveszett az eredeti hang, másrészt pedig csodálkozhatunk az elvetemült szinkronrendező koncepción, miszerint Szakácsi Sándor kapta itthon a szerepet - s a furcsa választás ezúttal nem is hozott olyan rossz végeredményt. Hoffman szempontjából még annak is lehet örülni, hogy végre kapunk egy olyan rosszfiút, aki nem teszi magát nevetségessé, nem válik önmaga paródiává, nem ad elő nagyjeleneteket, hanem egyszerűen csak egy velejéig gonosz figurát hoz, akinek az ökle oda sújt, ahova köll.
JJ Abrams a rendezői székben nem tudott nem önmaga lenni és az Alias-ban gyakorolt kémkliséket nagyon ügyesen vonta bele az MI3-ba is. Egy folyamatosan pörgő akcióthrillert sikerült összehoznia, látványos jelenetekkel, széditő mélységekkel és magasságokkal, sok a földön csilingelő töltényhüvellyel, ötletes behatolásokkal és rablásokkal, valamint a szokásos drámázgatós jelenetekkel, hiszen nem Mission Impossible a Mission Impossible, ha nem csempészünk bele valami érzelmi töltetű szálat is. Klasszikus földrészeken átívelő macska-egér játékot láthatunk - ezúttal Berlin, Vatikán és Sanghaj voltak az MI-fogócska fő színhelyei.
A Mission Impossible III. jó film - mindössze a picit elbaltázott utolsó percekért kár, de hát valamit valamiért. Oké, bővítsük a kategóriát. Az MI3 a maga kategóriájában kifejezetten jó film - de ami a legfontosabb: abszolút szórakoztató. Nyilván aki rászánja magát a filmre, az eleve bizonyos elvárásokkal megy moziba, pláne az első két film tükrében. Tudjuk előre, hogy milyen állandó és olykor hihetetlen elemekre (maszkozás, hajmeresztő kaszkadőrmutatványok, csúnya főgonosz, stb.) kell számítani, szóval nem hiszem, hogy bárkit is meglepetés érne, hiszen egy elég tudatosan megszerkesztett sorozatról van szó, bár a fanatikus pixel- és bakivadászok biztosan imádni fogják.
De kár is szaporítani a szót, hiszen mindenki tudja, hogy egy tipikus popcorn, nobrainer film cikkünk tárgya, de a jobbik fajtából - és ilyen szempontból a hivatalos mozis nyár valóban pazarul indult. A negyedik részre pedig reméljük, hogy nem kell újabb hat évet várni.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése