Ötvös Tibor

Szuperhős-áradat a Marveltől

A Marvel a mai napon kicsit részletesebb betekintést engedett év végi filmterveibe. Néhány már ismerős lehet, de a többségről csak most lebbentették fel a fátylat.

A Marvel igazgatója, Morton Handel elmondta, hogy rendkívül elégedettek a 2005-ös év pénzügyi eredményeivel. Elmondta továbbá, hogy jelen pillanatban az Amerika kapitány, a Hangyaember és a Nick Fury filmek forgatókönyvét készítik. Terveik szerint a három közül az egyik projektet 2008-ban a mozikban köszönthetjük.

De előtte is szolgálnak majd pár kellemes meglepetéssel a képregényrajongóknak. A leghamarabb a jelenleg vágási munkálatokon áteső X-Men. The Last Stand kerül a mozikba. A mutánsok május 26-án térnek vissza a vásznakra. Nicholas Cage első szuperhős alakítását 2007. február 17-től tekinthetjük meg a Ghost Rider-ben. A leghíresebb hős, Pókember is kap egy harmadik részt, mely 2007. május 4-én kerül a mozikba. Őt követi a Fantasztikus Négyes második visszatérése 2007. július 4-én.


Farkas külön filmet és sorozatot kap

Farkas, alias Wolverine is kap egy saját filmet, melynek részletei egyelőre nem ismertek. Egy pletyka szerint a főszerepben Hugh Jackman lesz látható, de ezt még sehol nem erősítették meg. Őt egy isteni figura, Thor követi, akiről szintén semmi hír. Csakúgy, mint A megtorló folytatásáról. Ezeken kívül a Marvel a Lions Gate stúdióval karöltve készít animációs filmeket, melyeket csak videón és DVD-n kíván megjelentetni. Ilyen lesz az Ultimate Avengers, mely egyből két részt is kap és a Vasember.

A Fantasztikus négyes itt is visszatér, hiszen a tervek szerint idén kezdetét veszi egy animációs sorozat a csapat kalandjaiból. Az első széria 21 részből áll, melyek epizódonként 30 percesek lesznek. Ugyanerre a sorsra jut - a tervek szerint - Farkas és a Vasember is.

Ezen felül készülőben készül pár filmsorozat is. Ilyen a már általunk is megemlített Penge vagy az Alter Ego.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • C7 #30
    szerintem a Rozsomák is jó név, de a Farkas jobban tetszik, az angol név meg még jobban. a Rozsomákról nekem az az ocsmány sárga-kék képregényes rucija jut eszembe róla. az olyan ronda, hogy rosszul vagyok tőle
  • Blasta #29
    Na ennyire már nem vagyok benne, évtizedekkel ezelőtt olvastam a képregényeket :-)
  • Mihail #28
    nah a venom eredetére nem emlékeztem. a kepregeny.net-en melyik részben írnak erről?
    meg hogy van ez, hogy utolsó számban tényleg meghal peter? és ki az klónja parkkernek, szóval vannak kavarodások..
    írhatsz priviben is h ne offoljuk szét a fórumot..
  • Blasta #27
    Méghozzá a fantasztikus négyes dokija segített neki leszedni magáról az élősködőt. :-)
  • Blasta #26
    Spidey a fekete ruciját a titkos háborókban kapta vkitől (már nem emléxem) mert elszakadt a ruhája.
    Viszont ez a fekete ruha egy élősködő, egy lény, ami szépen lassan kiszívta volna Peterből az életerőt. (a gondolataival irányíthatta, csak rágondolt és a ruha fel-le ugrott rá illetve átalakult).
    Miután nagynehezen leszedték róla, talált egy másik gazdatestet és belőle lett Venom.
  • fawcet #25
    Rozsomák nekiesik a kardfogúnak is éppen a természete miatt. Őróla mintázták meg. Nekem is eltartott megszokni a nevet. Nem szívesen találkoznék egy rozsomákkal.
  • Anotino #24
    Es ezert adnal neki egy teljeset mas allat nevet? Hulyen hangzik a hiuz szuperhos nevnek forditsuk mondjuk tigrisnek. Amugy a rozsomak tokosebb allat, mint a farkas.
  • schrank #23
    az a legnagyobb poén az amikor az ALF mozifilmben faggatják a portást a rendőrök hogy mi is történt erre a faszi: "ebből az irányból támadt meg a farkasember"
  • mellon #22
    Szörősnek szőrös, de nem csak az
    A megoldást itt találod.
  • schrank #21
    miért olyan szőrös vagy akkora neki ?