SG.hu

Batman és Superman visszatér

A Warner Bros.-nál már a folytatásokra készülnek. A stúdió gőzerővel dolgozik a Batman: kezdődik! és a Superman visszatér (Superman Returns, hazai bemutató: július 13.) második részén.

A folytatásokat mindkét esetben az eredeti rendező: Christopher Nolan és Bryan Singer készíti, a főszereplők, Christian Bale és Brandon Ruth is visszatérnek. Az új Batmant a rendező testvére, Jonah Nolan írja majd. A premier időpontjának kijelölése még várat magára (hiszen még az első Supermant sem mutatták be), de valamikor 2008-ban, illetve 2009-ben kerül majd sor rájuk.

A Superman új első részének előkészítése majd egy évtizedig tartott, a filmről pedig már most azt mondogatják a szakmabeliek, hogy Hollywood történetének legdrágább filmje lesz. Bár az ausztrál forgatás segítségével sokat spóroltak a gyártók, a film költségvetése mégis valahol 185-200 millió dollár körül lehet.

A Warner Bros. vezetése azonban biztos a sikerben: Superman 20 év szünet után tér vissza a mozikba, és hatalmas várakozás előzi meg premierjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • user1991 #14
    Nekem nagyon tetszetek, remélem sokáig fog meni!!!!!!!
  • user1991 #13
    Nekem nagyon tetszetek, remélem sokáig fog meni!!!!!!!forumkepek/2006_04/36_1_13.gif
  • MrPrise #12
    Gondolom filmen érdekesen nézne ki egy izomagyú Clark Kent mint újságíró ;-)
    A Batman Begins pedig a legjobb eddigi Batman film szerintem. A Tim Burton-féle első két rész is jó volt, utána a többi az gagyo volt. Ez most ismét egy igazi Batman film. Remélem lesz sok része még! :-)
  • Librarian #11
    Azzal szerintem nincs baj... annak ellenére hogy a képregényben P.P. erősebbnek néz ki, azért pókember nem egy izomkolosszus, mint Superman... A pókok is milyen vékonykák...
  • NeoMaN #10
    Azért a 45 kilós pókember is nagyon vicces szerintem...
  • Librarian #9
    Én is megnézném a Woody Allen-es Batmant és röhögnék!!!
    Hát nem várom a Supermant... majd azért biztos megnézem, de biztos nem moziban! Még a Batman-Kezdődik!-et sem láttam, pedig mondták, hogy jó... Majd mindenre sor kerül, de nem hozok profitot Hollywood-nak! :P
  • crotinake #8
    Hát azért Reeve bácsi sem volt valami izom kolosszus!! Ez a gyerek pedig eléggé emlékeztett rá testalkatilag!
  • danz #7
    Természetesen Woody Allen :)))
  • vg #6
    Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én Superman-t egy 2méteres, iszonyatizomos-hatalmas "embernek" ismertem meg a képregényekből. Ebben a filmben pedig a képek szerint egy 70 kilós srác fogja játszani Superman szerepét... Hááttt! Tuti bukta lesz, mert véleményem szerint a Superman rajongók 98%-án ez nem tetszik!

    Ki nézne meg egy Batman filmet amiben Woody Allenjátsza Batman-t?
  • Szuli #5
    öööö, vagy mégsem :D