SG.hu·

Sikeres a Jóban rosszban

Stabil közönsége alakult ki mára a TV2 egy évvel ezelőtt indított Jóban rosszban című teleregényének, nézettsége a csatorna vezetőinek korábbi várakozásai szerint épült fel.

A televízió vezetése korábban arra számított, hogy a szappanopera a kezdetekben komoly érdeklődést vált ki, ami aztán némileg mérséklődve beáll. A tavaly januári adatok szerint a 18-49 éves korosztályból átlagosan csaknem 640 ezren voltak kíváncsiak a Csillag Virág Klinika mindennapjaira, ami 30 százalékos közönségarányt jelentett, vagyis az éppen televíziót nézők közül ilyen arányban választották a TV2 új sorozatát. A teljes lakosságból pedig mintegy 1,36 millióan kapcsoltak a TV2-re ebben az időben, ami pedig 26,6 százalékos közönségarányt jelentett.

Később aztán - a korábban jelzetteknek megfelelően - csökkent a sorozat nézettsége, s például a 18-49 éves korcsoportban beállt a 450 ezres nézőszámon, most januárban viszont megugrott, ekkor ugyanis átlagosan több mint 506 ezren nézték a teleregényt. Hasonló tendencia volt megfigyelhető a teljes lakosság körében is: tavaly tavasszal ugyanis havonta átlagosan 1-1,1 millió néző ült a képernyők elé ebben az időszakban, s a nyári szünet után (amikor ismétlések mentek), vagyis ősszel erősebben tért vissza a sorozat, nézőszáma ugyanis átlagosan havonta meghaladta az 1,2 milliót, idén januárban pedig 1,35 milliót ért el, vagyis az induláskor mért adatokat közelítette, sőt közönségaránya egy százalékponttal gyarapodott is.


A nézők "összetétele" az ilyen műsoroknál megszokottak szerint alakult, vagyis a 18-49 éves korosztályból inkább a nőket vonzotta és ülteti ma is a képernyők elé, tavaly januárban például csaknem 400 ezer nő és 246 ezer férfi nézője volt a sorozatnak, s ez az arány mára is megmaradt, hisz idén januárban átlagosan 319 ezer nő és 186 ezer férfi követi nyomon a szereplők mindennapjait. A nők körében egyébként már a kezdetekkor is 34 százalékos közönségarányt ért el a teleregény, s ez némi minimális ingadozással ma is 33,6 százalék, de a férfiak 25 százaléka is ezt választja ma is. Kereskedelmi szempontból sem lehetett rossz a sorozat indítása, hisz a 18-49 éves korcsoportban a fő bevásárlók körében idén januárban is átlagosan 30 százalékos közönségarányt ért el a Jóban rosszban.

A TV2 vezetése a sorozat indulásakor hangsúlyozta: nem az RTL Klubon futó Barátok közt konkurenciájának szánják a teleregényt, hanem azért indították el, mert nem lehet meg kereskedelmi televízió napi szappanopera nélkül. Az egy éve futó Jóban rosszban ezzel együtt is felvette a versenyt a több éve sikeres Barátok közttel, bár e műsor nézettsége még mindig túlszárnyalja a TV2-n futó produkciót. Idén januárban ugyanis a 18-49 éves korosztályból csaknem 819 ezer nézője volt, a teljes lakosság körében pedig 1,98 millióan voltak kíváncsiak a barátokra, ami 39,2 és 36,6 százalékos közönségarányt jelent. A Barátok köztre is inkább a nők kíváncsiak, közönségarányuk januárban 42,2 százalékos, míg a férfiaké 35,2 százalék volt. E sorozat is igen népszerű a magas vásárlóerővel rendelkezők körében: közülük a Barátok közt vetítése alatt 43,8 százalék választotta az RTL Klubot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ZoliJ2006. 02. 16.. 20:46||#12
netes oldalakon nem lehet ilyet mérni, ugyanis az internettel rendelkezõ csoport nem adja vissza a teljes lakosság összetételét
© Komolytalan2006. 02. 16.. 12:51||#11
Húú, miket írtál te még, most hogy így végigolvasom:
"nem tudom a TVs nézettségek mérésénél mekkora a minta, de szerintem 3-4%-nál nagyobb hibát ebbõl eredõen nem követnek el" És ezt honnan veszed, ha nem tudod hogy mekkora a minta? Egyébként alapvetõen ott a hiba, hogy maga a mérési metódus is hibás, meg a minta is szûk. A mérési metódusban benne van az, hogy a családtagok nyomjanak meg a távrángatón egy gombot mikor leülnek a tv elé, és nyomjanak meg egy másikat amikor felkelnek elõlle (vagy elalszanak, vagy éppen valami zenecsatorna hallgatás közben olvasni kezdenek, és arra koncentrálnak, stb). Ez így ahogy van lol. Reklámnál ki fogja nyomogatni azt a nyomorult gombot szerinted? Simán kimegy, vagy lehalkítja és felveszi a kezébe a könyvét, és csókolom. Tehát az egész statisztika _hibás_ mérésen alapul. Ehhez hozzájön 850 háztartás, amit ha 3 fõvel számolsz háztartásonként (de lehet a 3-al is sokat mondok), akkor az 2550 ember, 0.0255%-a a teljes lakosságnak, gyakorlatilag 1/5000-ed része. Ezek közül kb 1 gyerek, akit még ha akarnál se tudnál rávenni az idióta távrángató nyomkodásra minden mozdulásánál, mert gyerekeknél ez nem is mûködhet.
"A jelenlegi technológiával márpedig NEM LEHET számottevõen csökkenteni a mintavételbõl eredõ hibát" - ergo a jelenlegi technológia sz.r. El kell vetni. Ha egy autó 200litert fogyaszt 100km-en, akkor nem el kell fogadni hogy hát az autó már csak ilyen, hanem nem kell használni. Ha a reklámozóknak érdeke volna a pontos statisztika, az AGB már régen éhenhalt volna. Nameg ugye egy szem cég, úgy hamisítja az adatokat, ahogy akarja, annak a javára, aki éppen többet fizet, nincs rá mód hogy kontrolláld.
"mert reklámszakma megelégszik ezekkel az adatokkal is" - talán mert érdekük az, hogy ne derüljön ki az igazság?
"a TV máig messze a leghatékonyabb reklámfelület" - egy nagy lótúrót hatékony. Max legtöbb emberhez jut el, de a hatékonysága az egy nagy büdös 0, utána egy tizedesvesszõ, még sok nulla majd egy egyes.
"hosszú távon úgyis kiátlagolódik" - ja, meg megderiválódik. Ennyi erõvel elég volna 1 családot is figyelni, mert hosszú távon majd kiátlagolódik. lol.
© Komolytalan2006. 02. 16.. 12:41||#10
Valami 850 háztartás a minta. Vagyis tényleg lol kategória az AGB mérése. Egy sg, vagy inkább index kérdõív alapján komolyabb következtetéseket lehetne levonni, hogy ki nézi az adott mûsorokat. A statisztika egyébként úgy nyugszik matematikai alapokon, mint egy õrült sorozatgyilkos katonai alapokon. Mindkettõ öl, csak 1ikért fejbelövés jár (statisztika), míg a másikért kitüntetés (matematika). Füllentés, hazugság, statisztika, AGB mérés.
© ReTeK2006. 02. 16.. 12:08||#9
Elnézést hölgyek és urak de egy ilyen cikk mit keres az SG.n ? (valaki világosítson fel)
© Invader2006. 02. 15.. 20:30||#8
avman: A statisztikának elég komoly szabályai vannak (amik matematikai alapokon nyugszanak, az meg nem hazudik), nem tudom a TVs nézettségek mérésénél mekkora a minta, de szerintem 3-4%-nál nagyobb hibát ebbõl eredõen nem követnek el. Tehát ha te egyenként besétálnál minden lakásba, és megnéznéd hogy egy adott pillanatba ki mit néz, akkor is csak ennyivel pontosabb adatot kapnál. A jelenlegi technológiával márpedig NEM LEHET számottevõen csökkenteni a mintavételbõl eredõ hibát, ahhoz nagyságrendekkel több háztartásba kellene figyelni a televíziózási szokásokat, amire se pénz, se igény nincs, mert reklámszakma megelégszik ezekkel az adatokkal is. Miért is ne tenné, a TV máig messze a leghatékonyabb reklámfelület, pár százalékos tévedés ide vagy oda (hosszú távon úgyis kiátlagolódik).
© Dr4gonlord2006. 02. 15.. 20:27||#7
Meg is válaszoltad a kérdésed. <#nyes>
© Darth Sith2006. 02. 15.. 14:01||#6
ki a szar nézi ezt?
© avman2006. 02. 15.. 13:40||#5
mielõtt még mindenki belelovalja magát ebbe a nézettségi számadatba nézzen már után mibõl és hogyan számolja ki a piacon ezt az az egy szem magyar cég és röhögje ki már õket helyettem is.
füllentés - hazugság - statisztika.
© reechike2006. 02. 15.. 11:20||#4
Nem volt azért hülyeség az, hogy ne mindenkinek ugyanannyit érjen a szavazata<#ejnye1><#gun>

<#banplz>
© Tinman2006. 02. 15.. 10:11||#3
"30 százalékos közönségarányt"

"1,98 millióan voltak kíváncsiak a barátokra"

És ezek az emberek szavazati joggal rendelkeznek ilyen "mûsorkultúra" mellett?
NA NE!<#bdead><#banplz><#idiota>