Ötvös Tibor

Ben Stiller tükörbe néz

Derült égből Polly, Starsky és Hutch, Vejedre ütök, Kidobós. Ben Stiller tavalyi filmrepertoárja. Elég impozáns lista és minden bizonnyal hosszadalmas, fárasztó munkát jelentett. Az is volt, legalábbis Stiller saját bevallása szerint. Ezért úgy gondolja, hogy egy ideig abbahagyja a filmezést.

Ehhez képest idén már hangját adta a Madagaszkár című animációs filmhez és most újabb filmjét jelentette be, amelynek címe Tükör. A történetben Stiller önmagát alakítja. Egy nagyon sikeres Hollywood-i színészt, akinek tükörképe egy nap önálló életre kel és átveszi az irányítást az élete felett. A bajt növeli, hogy a más mindenkinek jobban tetszik. Még Stiller szüleinek is.

Mivel Stiller önmagát alakítja, életének meghatározó szereplői is részt vállaltak a filmben. Felbukkan majd benne felesége, Christine Taylor és jóbarátja Owen Wilson is. Ők hárman nem először játszanak együtt. Stiller első rendezésében, a Zoolander (A trendkívüli) című filmben mutatkoztak először hárman együtt.

Stiller és Wilson egyébként is jó párost alkotnak. Közös filmjeik mind nagy sikernek örvendtek a közönség köreiben. A Starsky és Hutch újrafeldolgozása, az Apámra ütök és folytatása, a Vejedre ütök és a már említett Zoolander mind-mind egyértelmű közönségsikerek lettek.

Vajon nem megy Stiller humorának rovására ez a rengeteg munka? Vajon nem fog kifogyni egyszer az ötletekből? Ezekre a kérdésekre még Stiller komikus apja, Jerry Stiller sem tudja a választ: "Nem tudom, honnan veszi ezt a rengeteg energiát."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!