Szekeres Viktor
Melinda és Melinda - oda Woody Allen neurózisa?
A sok szuperfilm és megaköltségvetésű kasszarobbantó produkció között csendesen megbújik a premierek árnyékában Woody Allen legújabb filmje.
A mester mostanában minden évben menetrendszerűen kirukkol egy-egy újabb filmmel (2003 - Csak az a szex; 2002 - Holly Woody történet; 2001 - Jáde skorpió átka; 2000 - Süti, nem süti stb.), melyek igényességét még az Allen-utálók sem vitatják, bár tény, hogy a 99-es A világ második legjobb gitárosa (Sweet and Lowdown) című áldokumentumfilm óta igazán kiemelkedőt nem tudott alkotni. A Melinda és Melinda egy érdekes film, szó se róla, de hasonlóképpen megmarad a Woody Allen-féle középszerben, ami persze általános filmes mérce szerint a jó filmek közé tartozik - főleg a stílus kedvelőinek számára.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Érdekes felütéssel nyit a Melinda és Melinda története, miszerint egy asztaltársaság azon vitatkozik, hogy a tragédia vagy a komédia segítségével lehet-e legjobban leírni az emberi érzelmek áradását. Az egyik író szerint a drámai események közepette mutatkozik meg az ember igazi énje, míg a másik a vígjáték felszabadító erejével érvel. Szó szót követ, és gondolatkísérletbe kezdenek. Egy adott szituációt (pár ember közös vacsorájára hirtelen betoppanó nő) próbálnak megközelíteni a tragédia, illetőleg a komédia szemüvegén keresztül, persze úgy, hogy az e mondathoz hasonló brutális képzavarokat mellőzik. A film kvázi ezt a két párhuzamos történetet meséli el a nézőnek.
Nincs mese, Woody Allen, ha akarna, sem tudna már megváltozni. A helyszín (New York) Woody Allen-i, a karakterek Woody Allen-iek, a problémák Woody Allen-iek, szóval az egész film erőteljesen magán hordozza a mester kézjegyeit. Annak ellenére, hogy ismét csak nem vállalt színészként szerepet a filmben azonnal nyilvánvaló a nézőnek, hogy a forgatókönyv írása közben melyik karaktert formázta magáról a rendező.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A szereplők esetében Woody Allen filmjeiben hozzászokhattunk már a sztárparádéhoz. Szinte minden színész megragadja a lehetőséget, ha alkalma nyílik a direktor filmjeiben szerepelni. Ezúttal az eddig kommersz filmekből ismert Will Ferrell (Old School, Mi a manó?), valamint Amanda Peet (Szerelem sokadik látásra, Bérgyilkos a szomszédom) a húzónevek, de gondolom a színészek rajongói klubjainak vezetőin más nem nagyon ül be a filmre csak a kamera előtt állók neve miatt. A film főszerepe és egyben címszerepe Radha Mitchell (Pán Péter Sohaországban, Tűzben edzett férfi) nevéhez fűződik, aki - akárcsak a film többi szereplője - érett, jó alakítást nyújt.
Ha górcső alatt vizsgálgatjuk a Melinda és Melindát, akkor kiderül, hogy egy cseppet sem kiemelkedő, ám felettébb kellemes filmmel van dolgunk (moziszleng: nézhető), amely ráérős tempójával, szofisztikált poénjaival és könnyed dramaturgiájával jó szórakozást nyújthat a szuperfilmről szuperfilmre vándorló elfásult néző számára. A kommersz rajongók is találhatnak természetesen pár kapaszkodási pontot a filmben, hiszen a Woody Allenre jellemző helyzetkomikumok és tragikomikusra vett szituációk itt is bőven előfordulnak. Sok újdonságot az alleni életműt jól ismerő emberek számára ugyan nem hoz, de talán még ők is elégedetten nyugtázzák majd, hogy ebből a filmből mintha foszlani látszana a rendező kötelező neurotikus lelkülete.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A forgatott film 2004-re kipipálva (még akkor is, ha nálunk csak 2005-ben került sor a premierre) és várjuk a következő Woody Allen-filmet, ami a rendező szokásától eltérően most egy thriller lesz.
A mester mostanában minden évben menetrendszerűen kirukkol egy-egy újabb filmmel (2003 - Csak az a szex; 2002 - Holly Woody történet; 2001 - Jáde skorpió átka; 2000 - Süti, nem süti stb.), melyek igényességét még az Allen-utálók sem vitatják, bár tény, hogy a 99-es A világ második legjobb gitárosa (Sweet and Lowdown) című áldokumentumfilm óta igazán kiemelkedőt nem tudott alkotni. A Melinda és Melinda egy érdekes film, szó se róla, de hasonlóképpen megmarad a Woody Allen-féle középszerben, ami persze általános filmes mérce szerint a jó filmek közé tartozik - főleg a stílus kedvelőinek számára.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
Érdekes felütéssel nyit a Melinda és Melinda története, miszerint egy asztaltársaság azon vitatkozik, hogy a tragédia vagy a komédia segítségével lehet-e legjobban leírni az emberi érzelmek áradását. Az egyik író szerint a drámai események közepette mutatkozik meg az ember igazi énje, míg a másik a vígjáték felszabadító erejével érvel. Szó szót követ, és gondolatkísérletbe kezdenek. Egy adott szituációt (pár ember közös vacsorájára hirtelen betoppanó nő) próbálnak megközelíteni a tragédia, illetőleg a komédia szemüvegén keresztül, persze úgy, hogy az e mondathoz hasonló brutális képzavarokat mellőzik. A film kvázi ezt a két párhuzamos történetet meséli el a nézőnek.
Nincs mese, Woody Allen, ha akarna, sem tudna már megváltozni. A helyszín (New York) Woody Allen-i, a karakterek Woody Allen-iek, a problémák Woody Allen-iek, szóval az egész film erőteljesen magán hordozza a mester kézjegyeit. Annak ellenére, hogy ismét csak nem vállalt színészként szerepet a filmben azonnal nyilvánvaló a nézőnek, hogy a forgatókönyv írása közben melyik karaktert formázta magáról a rendező.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A szereplők esetében Woody Allen filmjeiben hozzászokhattunk már a sztárparádéhoz. Szinte minden színész megragadja a lehetőséget, ha alkalma nyílik a direktor filmjeiben szerepelni. Ezúttal az eddig kommersz filmekből ismert Will Ferrell (Old School, Mi a manó?), valamint Amanda Peet (Szerelem sokadik látásra, Bérgyilkos a szomszédom) a húzónevek, de gondolom a színészek rajongói klubjainak vezetőin más nem nagyon ül be a filmre csak a kamera előtt állók neve miatt. A film főszerepe és egyben címszerepe Radha Mitchell (Pán Péter Sohaországban, Tűzben edzett férfi) nevéhez fűződik, aki - akárcsak a film többi szereplője - érett, jó alakítást nyújt.
Ha górcső alatt vizsgálgatjuk a Melinda és Melindát, akkor kiderül, hogy egy cseppet sem kiemelkedő, ám felettébb kellemes filmmel van dolgunk (moziszleng: nézhető), amely ráérős tempójával, szofisztikált poénjaival és könnyed dramaturgiájával jó szórakozást nyújthat a szuperfilmről szuperfilmre vándorló elfásult néző számára. A kommersz rajongók is találhatnak természetesen pár kapaszkodási pontot a filmben, hiszen a Woody Allenre jellemző helyzetkomikumok és tragikomikusra vett szituációk itt is bőven előfordulnak. Sok újdonságot az alleni életműt jól ismerő emberek számára ugyan nem hoz, de talán még ők is elégedetten nyugtázzák majd, hogy ebből a filmből mintha foszlani látszana a rendező kötelező neurotikus lelkülete.
Klikk a képekre a nagyobb változathoz
A forgatott film 2004-re kipipálva (még akkor is, ha nálunk csak 2005-ben került sor a premierre) és várjuk a következő Woody Allen-filmet, ami a rendező szokásától eltérően most egy thriller lesz.