Szekeres Viktor

Oscar-előzetes

Február 27-én ismét elérkezik a hollywoodi filmgyártás legnagyobb megmérettetése, az Oscar-díjak átadása, amely bár egyre inkább elüzletiesedik, de még mindig az egyik legszámottevőbb filmes díj, amelyet a szakma és a közönség egyaránt vár, hogy aztán lehessen isteníteni és szidni kölünböző díjazott filmeket.

Idén elég hamar, már év elején leosztották az Oscar-díjas filmek lapjait, hiszen az USA-ban az esélyes filmeket - azokat a filmeket amelyeket a stúdió mondhatni eleve az Oscar-díjra készít - mindig az adott év utolsó napjaiban mutatják be általában csak pár moziban, hogy meglegyen a kellő játszási idő, ami szükséges a jelöléshez. A Miramax a tavalyelőtti New York bandái Oscar-díjas kudarca után ismét Martin Scorsesét bízta meg, hogy készítsen egy decemberi filmet. A főszereplő ismét Leonardo DiCaprio lett (aki 11 évvel első jelölése után idén megkapta a másodikat), aki Howard Hughest játszotta el az Aviátorban, mely a legtöbb jelölést gyűjtötte be az idén, szám szerint 11-et.


A Leonardo DiCaprio főszereplésével készült Aviátor 11 jelölést kapott

A Warner Brothersnél sem volt új a Nap alatt, hiszen a stúdió a tavalyi Titokzatos folyó (Mystic River) után ismét Clint Eastwoodot küldte a ringbe (szó szerint), aki ezúttal két Oscar-díjas színész segítségével (Hilary Swank, Morgan Freeman) forgatta le bokszdrámáját, a Million Dollar Babyt, ami 8 jelölést gyűjtött be. A Fox is biztosra akart menni, ők a Schmidt története (About Schmidt) rendezője mellett tették le a voksot, aki megrendezhette a Kerülőutakat (Sideways), ami egyfajta lúzer dráma/vígjáték a főszerepben a már az American Splendorért sem jelölt Paul Giamattival. A Kerülőutak 5 jelölést söpört be.

Bár a Universal a 3 jelölést begyűjtött Hotel Rwandát szánta a díjkiosztóra, mégis mindenki meglepetésére a Ray Charles életét feldolgozó Ray futott be a legjobb filmek közé, rögtön 6 jelölést kapva. A film októberi(!) premierje után már nyilvánvaló volt, hogy idén a Ray főszereplője, Jamie Foxx az egyik legbiztosabb esélyese a gálának (viszonyításképpen a fogadóirodák mindössze 1,12-szeres esélyt ajánlanak rá, míg a második legnagyobb esélyes DiCaprióra 4,5-szereset), de a film jelölése a legjobb film és legjobb rendező kategóriába igaz bombameglepetés.


Jamie Foxx a Ray forgatásán Taylor Hackford rendezővel

Az ötödik jelölt film, az ugyancsak miramaxos Én, Pán Péter (Finding Neverland) lett, amely történet Sir James Matthew Barrie-ről, Pán Páter figurájának megalkotójáról szól. A gyönyörű világot feltáró, 7 Oscar-díjra jelölt filmben az ugyancsak jelölt Johnny Depp és Kate Winslet a főszereplő.

A fent ötösfogat (Aviator, Millió dolláros bébi, Kerülőutak, Ray, Én, Pán Péter) startol 2005 - az Amerikai Filmakadémia döntése szerinti - legjobb filmjének címéért, és a filmszakma, valamint a fogadóirodák is a fenti sorrendet tartják az Oscar-várományosság sorrendjének - míg az Aviátor győzelme alig másfélszeres pénzt jelentene a fogadnivágyóknak, addig az Én, Pán Péter sikere 75-szörös summát hozna a konyhára.

A rendezői kategória hagyományosan a jelölt filmek rendezőit tartalmazza, általában egy kivétellel. Ezúttal a Pán Péter rendezője, Marc Foster maradt ki a szórásból, a helyére a veterán angol Mike Leigh került a Vera Drake rendezéséért. A legnagyobb esélyesnek magasan Clint Eastwood számít, de természetesen az esélyek arra vannak, hogy valaki rájuk hazudtoljon.


Hilary Swank nyerte
idén a Screen Actors Guildet
Az előre lefutott férfiszínész kategóriában Jamie Foxxnak Don Cheadle (Hotel Ruanda), Clint Eastwood, Leonardo DiCaprio és Johnny Depp statisztálhat, míg a hölgyeknél is eléggé egyszemélyes versenynek tűnik a katgória, hiszen a szakma nagy része Hilary Swank második Oscarját jósolja, s ha ebbe valaki beleszólhat az csak Anette Benning lehet, aki a Szabó István által rendezett Csodálatos Júlia (Being Julia) főszereplője volt. További vetélytársai a szinte ismeretlen Catalina Sandino Moreno (Maria Full of Grace), Imelda Staunton (Vera Drake) és a jelölésnél méltatlanul hanyagolt Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) című remekmű női főszereplője Kate Winslet.

Az epizódszereplők kategóriájában a negyedjére jelölt Morgan Freeman és a másodjára jelölt Cate Blanchett a legnagyobb esélyes, de feltétlenül szólni kell a Collateral - A halál záloga főszereplőjeként az ebbe a kategóriába is jelölt Jamie Foxxról, és a MASH egykori sztárjáról, az első Oscar-jelölését begyűjtő Alan Aldáról, valamint a nemsokára a Star Wars harmadik részében Amidala királynősködő Natelie Portmanről.

A legjobb idegennyelvű filmek versenyébe Magyarország az Amerikában áprilisban bemutatandó Kontrollt jelölte, de sajnos, mint az utóbbi években mindig, most is akadt másik 5 film, amely jobban hatott az akadémia tagjaira. Svédország, Németország (naná, hogy a Bukással), Franciaország, Spanyolország és a Dél-Afrikai Köztársaság alkotásai előzték be Antal Nimród tripjét.

A legkommerszebb kategóriában, vagyis a Disneynek és a Dreamworksnek három éve létrehozott "Legjobb animációs film" fedőnév alatt egymásnak feszülhet a legjobb forgatókönyv jelölést is begyűjtő Hihetetlen család, a 2004-es év magasan legnagyobb bevételt elérő filmje a Shrek 2, valamint a teljesen outsider Cápamese. Érdekes csata lesz, hiszen 2002-ben a Shrek kapta az Oscar-t a Disney Szörny Rt.-je előtt, 2003-ban pedig mindenki hoppon maradt, ugyanis japán Hajao Mijazaki elhappolta a díjat Amerika elől a Chihiro Szellemországban-nal, tavaly pedig a Némó nyomában lett a díjazott, igazi vetélytárs nélkül.


A Hihetetlen család a Shrek folytatásával és a Cápamesével verseng

Dokumentumfilm kategóriában, hogy hogynem a cannes-i Aranypálma nyertes Michael Moore Fahrenheit 9/11-e nem kapott jelölést, ellenben az itthon is bemutatott, a Moore-filmhez hasonlóan inkább szórakoztató, dokumentumjellegű, de nem a szó szoros értelmében dokumentumfilm Super Size Me megkapta a jelölést, akárcsak az itthon ugyancsak bemutatott A síró teve története (Die Geschichte vom weinenden Kamel), valamint a tragikusan elhunyt rapperről, Tupac Shakurról szóló doksi, a Tupac: Resurrection is.

Dióhéjban még érdemes megemlékezni arról, hogy Mel Gibson februári Passiójából az akadémiatagok emlékezetében csak a szép képek, a jó smink és a zene maradt meg, ami három jelölést jelentett. A Joel Schumacher által rendezett Operaház fantomja is megúszta az egész cécót három mellékkategóriás jelöléssel, de az olyan kommerszek is megkapták a maguk jelölését, mint a Trója (legjobb jelmez), a Falu (legjobb zene) és a Pókember 2 (legjobb hangvágás, legjobb hangkeverés és legjobb vizuális effektek).

Február 27-én lesz tehát az Oscar-díj átadása, amelyet az éjjeli baglyok ezúttal élőben is nyomon követhetnek a magyar országos tévén is. Akkor ismét ki fog derülni, hogy az Oscar-díj mit jelképez, a kivételes minőséget vagy a marketingbe belefeccölt dollármilliók mennyiségét?



Legtöbb jelölés:
  • 11 Aviátor
  • 8 Millió dolláros bébi
  • 7 Én, Pán Péter
  • 6 Ray
  • 5 Kerülőutak

    Esélyek a fogadóirodákban

    Legjobb film:
  • Aviátor (The Aviator) 1,39
  • Millió dolláros bébi 3
  • Kerülőutak (Sideways) 10
  • Ray 20
  • Én, Pán Péter (Finding Neverland) 75

    Legjobb színész:
  • Jamie Foxx 1,12
  • Leonardo DiCaprio 4,5
  • Johnny Depp 15
  • Clint Eastwood 25
  • Don Cheadle 50

    Legjobb rendező:
  • Martin Scorsese 1,76
  • Clint Eastwood 2
  • Mike Leigh 10
  • Alexander Payne 23
  • Taylor Hackford 45

    Legjobb színésznő:
  • Hilary Swank 1,31
  • Annette Bening 3,9
  • Imelda Staunton 8
  • Catalina Sandino Moreno 29
  • Kate Winslet 44

    Legjobb női mellékszereplő:
  • Cate Blanchett 1,39
  • Virginia Madsen 4
  • Natalie Portman 5,5
  • Laura Linney 30
  • Sophie Okenedo 34

    Legjobb férfi mellékszereplő:
  • Morgan Freeman 1,4
  • Thomas Haden Church 4
  • Clive Owen 5,9
  • Alan Alda 28
  • Jamie Foxx 28

    Legjobb külföldi film:
  • Belső tenger (The Sea Inside) 1,34
  • Yesterday 6,25
  • Kóristák (The Chorus) 7
  • A bukás - Hitler utolsó napjai (Downfall) 10
  • As It Is In Heaven 20
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Kis-Bob #11
      Jajj, de utálom ezt a Leonardot!!!!!!!!
    • winnie #10
      vagy a teljes napfogyatkozás és a marvin szobája. igazából kevés rossz szereoe volt.
    • Cat #9
      dicaprio zseniális szinész. A gond az hogy az emberek többsége a titanicban ismerte meg, pedig ha előtte látják egy-két filmjét (pl. a kosaras naplója, Ez a fiúk sorsa, vagy a Gilbert Grape) akkor biztos hogy más alapállással közelednének hozzá. A titanic szerintem ugyan népszerüségben jót tett neki, de szakmailag korántsem, jóidőre beskatulyázta az emberek szemében a "szivtipró" szerepkörbe, és jópár film kell még neki amíg ebből ki tud törni. (A rajongó kislányoknak különösen ajánlanám a teljes napfogyatkozást, biztos hogy elfordulnak tőle :>)
    • dondore #8
      Zsenykanal nem vagtad a cinizmust. O pont dicseri ezeket a filmeket.

      Mas: Oscar azert annyira nem meghatarozo, inkabb golden globe, arany palma, meg a medve;)

      Aviator: haaat nemtudom azert ez a howard kemeny arc lehetett nemtudom miert van scorsese annyira oda langyoscaprioert. teny, hogy jo szinesz, de akkor is kis kocsog feje van nem o kellett volna erre a szerepre :)
    • bandia #7
      A Ben-Hur-t nem tudom miért szólod le. Az egy iszonyatosan régi film, és olyan jelenetek vannak benne, amit még nem számítógéppel készítettek. Az a film akármit mondasz zseniális a maga nemében.

      A többirQl nem alkotok véleményt, ízlések és pofonok. De a Ben-Hur-ról azt mondani, hogy különösen szar, kicsit erQs. Minden monumentális film atyja.

      Na csak ennyit:) Az Aviatort már alíg várom.
    • TheZsenyka #6
      Gladiator
      Beautiful Mind
      Braveheart
      Forrest Gump
      Silence of the Lambs
      Godfather
      Ben-Hur (ez különösen szar volt)

      Ilyen határ-szar filmeket! Igazad van, azt hiszem inkább megnézem mégegyszer a PUNISHER-t, nem is értem, miért nem jelölték vazzee...
    • RpPRO #5
      Tedd azt.
    • Nyiri #4
      A Legjobb film kategoriabol csak Aviator-t lattam, de az kurva jo lett. Meg is erdemelne az Oscar-t. A Million Dollar Baby tervben van. Lehet megvaltozik a velmenyem a film vegere.
    • IMYke2.0.0.0 #3
      Ez erős túlzás...

      -----------------------------------------
      .:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2005 ® - Első számú honlap
      .:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2005 ® - Második számú honlap

      Minden csak viszonyítás kérdése...
      Nekem tetszik. Lesz magyarítása? Lesz. Miért? Mert nekem tetszik...

      -----------------------------------------
    • Flashy #2
      nemtom de az Oscaros filmek nekem sose tetszenek. ha ajánlanak egy filmet azzal hogy nézd meg mert Oscart nyert, akkor nem is nézem meg.