SG.hu·
Előzetest kapott az új Baywatch

Pár lassítás már érkezett az új Baywatch-ból.
Stephen Amell főszereplésével készülhet el az új Baywatch sorozat, aki nem mást fog alakítani, mint az anyasorozat főszereplője, David Hasselhoff által alakított Mitch Buchannon fiát, Hobie-t, akik korábban Jeremy Jackson és Brandon Call is eljátszott. A jövőre induló széria már előzetest is kapott.
2023-ban számoltunk be arról, hogy a Fremantle produkciós cég már több platformmal, tévécsatornákkal és streamerekkel is tárgyalásban áll egy esetleges Baywatch reboot kapcsán. Akkor vevő még nem volt, így hivatalos döntés sem születhetett a sorozat elkészítéséről, mint ahogy azt sem lehetett tudni, hogy ki lenne a készítő, de 2024-ben végre fény derült minderre, hiszen Amerikában a Fox csatorna csapott le a sugárzási jogokra, s bár akkor még nem rendelték be a teljes első évadot, az kiderült, hogy Lara Olsen írhatja az első epizód forgatókönyvét. Nos, azóta megtörtént a hivatalos berendelés is, 12 részt kért be belőle a Fox, azonban a készítő végül Matt Nix lett, ő készítheti el a 2026/27-es idényre az új epizódokat.