Szekeres Viktor

Megvan az élőszereplős Moana főszereplője

Alakul az élőszereplős Moana.

Az élőszereplős Lilo és Stitch, valamint A kis hableány, illetve a Hófehérke kapcsán is leírtuk már, és nem árt megismételni, hogy a Disney az elmúlt években remekül ráérzett, hogy mire számít a közönség a stúdiótól, és a korábbi klasszikus animációs filmjeik élőszereplős adaptáció szinte kivétel nélkül nagyon sikeresek lettek, némelyik minden idők legtöbb bevételt hozó filmjei közé léptek fel. És mivel a stúdiót elsősorban a nézői igények kielégítése (és az ennek révén elérhető legnagyobb bevétel) mozgatja, így nem meglepő, hogy újabb és újabb vonzó projekteket jelentenek be.

Tavaly tavasszal került bejelentésre a Moana című animáció, ami itthon Vaiana címmel futott. A filmben az animációs főszerepet vállaló Dwayne Johnson producerként fog szerepet vállalni, és a minap kiderült, hogy a címszerepet Catherine Laga'aia alakíthatja majd. Az Amerikában 2026. július 10-én bemutatásra kerülő film természetesen a csendes-óceáni szigeti közösségek és hagyományok ünneplése lesz, illetve azok előtt fog tisztelgés egy fiatal lány szemén át, aki felfedezi sajátmagát egy félistennel való barátsága révén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!