Szekeres Viktor

Alakul a Monopoly-mozifilm

Végre elkészülhet a Monopoly-film.

A Lionsgate és a Hasbro leszerződött a Barbie produkciós cégével a Margot Robbie neve által fémjelzett LuckyChappel, hogy a Monpoly című társasjáték alapján tervezett film fejlesztésére és legyártására. Mindezt a Las Vegasban megrendezésre került CinemaConon jelentették be.

Az, hogy a LEGO, a Torpedó és a Barbie után a Monopoly alapján is filmet terveznek, nem újdonság. A Monopoly-filmet már több, mint egy évtizede fejlesztik. 2008-ban például még arról írtunk, hogy Ridley Scott rendezheti meg, a forgatókönyvet pedig A halott menyasszony és Rém rom írója, Pamela Pettler készíti. Ebből a változatból persze nem lett semmi, de azért valahol meglepő abba belegondolni, hogy akkor a gyártó stúdió 200 millió dollárt különített el a projektre, ugyanis Scott a Szárnyas fejvadászhoz hasonló filmet szeretett volna készíteni az akkor rendelkezésre álló legújabb technológiával. 2019-ben azt írtuk meg, hogy a TheWrap értesülései szerint Kevin Hart a tárgyalások végső fázisába van, hogy leszerződjön az alkotáshoz, azonban ebből a projektből sem lett semmit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!