Szekeres Viktor

Még mindig nem unják a nézők az Expendables-filmeket

Még mindig hozza magát az Expendables-sorozat.

Miután az első The Expendables-film 35, a második pedig 29 millió dollárral nyitott, a harmadik csak 16 millió dollárt produkált a nyitó hétvégéjén, és ekkor már lehetett sejteni, hogy a fókusz a nemzetközi piacra fog eltolódni, amely Amerikával szemben még mindig örömmel fizetett a filmekért - nem véletlen, hogy míg az első rész az összbevételeinek 37, a folytatás pedig 27%-át termelte hazájában, addig a 3. rész esetében a bevételnek mindössze 18%-a képződött Amerikában.

Ezek után mindenképp biztató, hogy az előrejelzések szerint a negyedik rész is 15-17 millió dollárt fog hozni Amerikában a nyitóhétvégén, és bár 100 millió körüli a költségvetés, a profitabilitással nem lesz gond, hiszen pont azért ennyiben határozták meg a büdzsét, mert pontosan tudták, hogy mire lehet képes a film, mely múlt héten 11 millió dollárt már hozott Kínában, mely piacon a harmadik rész esetében is kétszer akkora bevételt produkált a film, mint Észak-Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #2
    Hát, én ettől rendes '80-90-es évekbeli B akciófilm homage-et várnék, nem valami annak látszó CGI marhaságot, szóval ha ez is olyan, mint az előzőek, akkor max. Sly és Lundgren miatt nézem meg.
    (Stathamet is bírom, de ő még mindig aktív, és vannak normális filmjei is. :D)
  • takysoft #1
    "Feláldozh4tók (Expend4bles)"

    Na az a barom, aki ennek címet adott :D