Szekeres Viktor

Most vagy soha: akciódús előzetest kapott a Petőfi-mozifilm

Ilyen lesz a Most vagy soha.

Megérkezett a Berettyán Nándor, Mosolygó Sára, Koltai-Nagy Balázs, Fehér Tibor, Ertl Zsombor, Bordás Roland, Reider Péter, Hajdu Tibor, Berettyán Sándor, Novkov Máté, Horváth Lajos Ottó, Lukács Sándor és Szerednyey Béla főszereplésével készített Most vagy soha című Petőfi-mozifilm első előzetese.


A Most vagy soha! forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írta, a rendező pedig az a Lóth Balázs, aki a remek koncepcióval rendelkező Pesti balhéval hatalmas ziccert hagyott ki. A filmhez hatalmas díszlet készül, a 106 napos forgatás áprilisban kezdődött a korábbi hírek szerint több ezer statiszta és majdnem 200 színész közreműködésével.

Az év elején derült ki, hogy az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága úgy döntött, hogy akár 4,5 milliárd forintot is rászán az alkotásra, mely keretből 2 milliárdot egyedi kormányhatározat biztosított. A minden idők leglátványosabb hazai kalandfilmjének titulált produkció a márciusi ifjakról és arról a 24 óráról szól majd, mely megváltoztatta Magyarország történetét. A Nemzeti Filmintézet közleménye alapján "a monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal, vásárokkal és az osztrák elnyomás egyik jelképeként a filmen végigvonuló saras, poros terekkel, mellékutcákkal."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!