Valamiért a magyar közönség nem egy folytatásfilmet imád!

A Free Guy tovább száguld a hazai mozikban.

Megjött itthonra is a Kampókéz, valamint a Bébi úr új kiadásra, a hazai nézőket azonban igazán továbbra is csak a Free Guy érdekelte. Ryan Reynolds akciókomédiája az előző hétvégi nézőinek mindössze 12%-át veszítette el, ami 30 865 eladott jegyet jelentett csütörtök és vasárnap között, és ismételt első helyet a hétvégi mozis bevételi és nézettségi toplistán. A filmet 2,5 hét alatt Magyarországon már több, mint 170 ezren látták.

A már említett két újonc közül a Bébi úr: Családi ügy szerepelt jobban, a toplista második helyére volt elég a 24 392 nézője. A horror reboot 13 739 nézője sem mondható rossznak, egyáltalán nem biztos, hogy vírusmentes környezetben komolyabb sikert ért volna el itthon, hiszen arra számítani lehetett, hogy inkább az amerikai nézők fognak érdeklődni iránta. Az eredmény egyébként a toplista 5. helyére volt elég. Az 5 millió forintba kerülő magyar darab, a Mentés Másképp a 14. helyen nyitott 2 206 nézővel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!