Szekeres Viktor
Előzetest kapott az Országház első filmje
Trónfosztott királyság lesz az Országház ehavi filmjének címe.
Március 27-én kerül a YouTube-on bemutatásra az Országház Filmműhely által készített Trónfosztott királyság című dokudráma, de előtte egy nappal már az M5 nézői is láthatják 21:00-tól. A film műfaj-besorolása azt jelenti, hogy színészek által eljátszott, megírt jeleneteket fognak szakértők beszélő fejei kíséretében prezentálni. Az utolsó magyar király visszatérési kísérlete alcímmel rendelkező alkotás a magyar történelem egyik sorsdöntő pillanatára fog koncentrálni, IV. Károly 1921-es első visszatérési próbálkozására "az események történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával".
A szereplő színészek között Előd Álmost, Bede-Fazekas Csabát, Endrődy Krisztiánt és Tűzkő Sándort érdemes megemlíteni, a narrátor Szatmári Attila. A forgatókönyvet Borbás Barnabás írta, aki rendezőként Réti Lászlóval együtt dolgozott. A megszólaltatott kutatók: Fiziker Róbert, Hamerli Petra és Nánay Mihály.
A film hivatalos tartalomleírása talán hozzáad valamit a fenti képsorokhoz: "Az első világháború, az összeomlás, a kommunista diktatúra és Trianon után talpra állni próbáló Magyarországon az egyik legmegosztóbb politikai vita az államforma körül bontakozott ki. A kérdés Horthy Miklós kormányzóvá választása után sem rendeződött: akadt, aki mielőbb változtatott volna a kialakult helyzeten..."