Szekeres Viktor

Itt a Halálos iramban 9 több millió dollárba kerülő új előzetese

Új előzetest kapott a FF9.

Amerikában magyar idő szerint vasárnap éjfél után fél órával vette kezdetét az amerikai focis nagydöntő, a Super Bowl, amit az eredmény alapján viszonylag simán nyert a Tampa Bay Buccaneers a tavalyi bajnok és sokkal esélyesebbnek tartott Kansas City Chiefs ellen. Ahogy az lenni szokott, a meccs alatt hatalmas összegekért lehet reklámot vásárolni, idén a CBS csatorna több, mint 5,5 millió dollárért adta a műsoridő 30 másodpercét (a 100 millió szempár mégiscsak 100 millió szempár), így a legtöbb cég igazán igyekezett kitenni magáért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze.


Természetesen az is igen beszédes, hogy mely stúdiók mely filmjeiket nyomják meg ennyire, hiszen ez az elvárásokról is regél a stúdiók kapcsán. A Universal a még mindig mozis premierre tervezett Halálos iramban 9-et nyomta meg. Igaz, hogy csak fél perccel, de legalább a videó olyan snitteket is tartalmaz, amiket a tavalyi trailerekben nem láthattunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!