Szekeres Viktor

Folytatódhat a tinikémes akciósorozat

Második szezont kaphat az Alex Rider.

A Sony több, mint száz tévés piacra eladta új sorozatát, az Alex Ridert, ami először az Amazon Prime Video UK révén vált elérhetővé Nagy-Britanniában, de nemsokára más országokban is nézhető lesz, többek között idehaza is, a Sony valamelyik csatornáján. Ezek után nem is meglepő, hogy már meg is kezdték a második szezon előkészületeinek munkálatait.

A 8 részes első évaddal rendelkező széria az itthon Az első bevetés címmel indult könyvsorozat alapján készült és egy tini szuperkémről szól, akinek általában a világot kell megmentenie, de eleinte nem feltétlenül lelkesen teszi a dolgát, hiszen csak úgy belecsöppen ebbe a világba. A tervek szerint minden évad egy könyvet fedne le, de a sorozat a másodikkal, a Point Blanc-kal kezdődne, talán azért, mert az elsőből már 2006-ban készítettek egy mozifilmet. Ez volt az Alex Rider: Operation Stormbreaker (itthon: 001 – Az első bevetés).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!