Szekeres Viktor

Komoly csalódás a Star Wars 9 első plakátja

A Disney nem csak előzetest, de plakátot is kiadott az új Star Wars-epizódhoz.

Az előzetes bemutatásával egy időben a Disney kiadta a Csillagok háborúja Kilencedik Epizódjának első teaser plakátját is, mely a korábbiakat követve a klasszikus csillagos háttérrel, valamint a címmel (The Rise of Skywalker), illetve a bemutató hónapjával jelentkezik - a konkrét nappal még nem akarták összezavarni a rajongókat.

Mint ismeretes, a filmet az eredetileg nem J.J. Abrams, hanem Colin Trevorrow rendezte volna, de őt kirúgták az előkészítési folyamatban. A hivatalos közlemény szerint természetesen közös megegyezés révén történt a szakítás a Lucasfilm és a rendező között, azonban szinte mindenki tudja, hogy más lehet a háttérben. Főleg azok után, hogy pár éve Josh Trank is egy rosszul sikerült film (valamint viselkedése) miatt távozott a második Star Wars-antológia rendezői székéből, hogy inkább saját filmekre koncentráljon. A stúdió az általa írt szkriptet is kidobta, és újraíratta, hogy aztán Abrams érkezésekor újabb újraírást kapjon.

Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke szerződtetésekor egyébként "elképesztő tehetségnek" nevezte a 38 éves Trevorrow-t. Mint mondta: azóta akart vele dolgozni, hogy látta tőle debütáló rendezését, a Kockázatos túrát. "Annak a filmnek az ereje a Jurassic World óriási sikerével párosulva jól árulkodik mind elbeszélői, mind filmkészítői képességeiről" - fogalmazott.

Trevorrow először akkor került bajba, amikor új filmje, a The Book of Henry pocsék kritikákat kapott, másodjára pedig akkor, amikor meg is bukott. Ekkor már sejteni lehetett, hogy a Lucasfilm csak az alkalomra vár, hogy lemondjon róla.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csicso82 #1
    A Kockázatos túra Qva jó film, aki még nem látta annak csak ajánlani tudom.