SG.hu

A gazdagok privát mozitermeinél is jobb az új budai mozi

Kevés moziterem éri el kényelemben azt a szintet, mint egy jó technikával felszerelt otthon nyújtani tud. Budán, a MOM Parkban most nyílt egy ilyen, nagyon drágán.

A tévé és a mozi előbbi megjelenése óta folyamatosan harcban áll egymással. Ugyan az első termekben még elég volt egy hatalmas vászon hogy becsábítsák az embereket, a televíziók méretének utóbbi évtizedbeli radikális növekedése szinte értelmetlenné tette a jegyvásárlást, ha egyébként más forrásból (kölcsönző, letöltés, napjainkban a streaming stb.) hozzá tudunk jutni a jó tartalomhoz. A film akkor kezdődik, amikor mi akarjuk, nem kell hozzá kimenni a téli fagyba, és nem kell elviselni mások popcorn-rágcsálásának vagy beszélgetésének zavaró hangját sem. Mindezeken túl a nappaliban úgy heverhetünk el a kanapén ahogy egy moziban sosem - eddig.

A MOM Park bevásárlóközpont új tulajdonoshoz került, akik nem tudtak megállapodni a Magyarországon szinte monopolhelyzetet élvező Cinema City hálózattal, ezért bezárt az ottani mozi. Ugyan ez csak egy volt a sok budapesti mozi közül, de a többitől nagyon eltért: a hely híres volt a feliratos filmekről, emiatt speciális közönsége alakult ki. A város távoli pontjairól is odautaztak az emberek, ráadásul Budán nagyon sok a külföldi iskola vagy kulturális intézet, akik számára a magyar szinkron felesleges. Tavaly januárban egy török lánc, a Cinema Pink vette át az üzemeltetést, ugyanúgy, ahogy korábban a Mammut bevásárlóközpontban.


A szék száma a padlóra van vetítve

Idén februárig tartott a felújítás/átalakítás, és ma tartották a kész hely sajtóbejárását. A szlogenjük szerint mások akarnak lenni, mint a többiek, ez a belső kialakításon nagyon meglátszik. A designt két hölgy készítette, a Mammutból már ismert múltidéző hangulat itt is hangsúlyos. A falon régi filmek poszterei, lapostévék helyett képcsövet utánzó megjelenítők, a filmeket pedig pályaudvari pörgő betűkön mutatják két nagyfelbontású logó között.

Öt terem van, mindegyik VIP, a legnagyobb is száz főnél kisebb befogadóképességű. A berendezésük első látásra megdöbbentő: hatalmas fotelek akkora lábtérrel, hogy táncolni lehet, puffok, amiken kényelmesen pihentetheti az ember a lábát, minden második fotel között pedig kis asztalka rajta rögzített hangulatlámpával. A fotel nagyon kényelmes, mindenkinek hatalmas saját karfái vannak. A praktikumot némileg feláldozták a kinézet oltárán: például szándékosan nincs pohártartó - korábban a Mammutban sem volt, de a nézők folyamatos panaszai miatt ezen változtattak, lehet itt is így lesz (vagy sokat takarítanak). Mindegyik teremben 4K felbontásban vetítenek van Dolby Atmos hangrendszerrel - a néhány perces bemutató alapján megérte az árát. Sajnos a legjobb helyekre, a középső sorba széles lépcső került, pedig akkora lábtér van, hogy a szélekről bárki felállítása nélkül be lehet sétálni oda.


Minden fotel előtt puff van, erre rakhatjuk a lábunkat

A nagyon profi (lak)berendezés és a rengeteg beleölt pénz láttán még kontrasztosabb egyes dolgok átgondolatlansága. Az első a legalapvetőbb kérdés, a jegyek eladása - ha az ember több százmilliót rákölt valamire, szeretné, hogy visszajöjjön a pénze, de itt mintha ez mellékes lenne. Mozijuk a Mammutban már hónapok óta működik, mégis csak egy Facebook oldalon írják ki a filmeket, honlapjuk nem is volt! Pár napja már van, de vásárolni még nem lehet rajta. A MOM Parkban a termek előtt egyetlen jegyvásárló ablak van (illetve még egy a bevásárlóközpont földszintjén), itt intéznek majd mindent. Kérdésemre, hogy ez nem kevés-e, azt válaszolták, hogy elképzelésük szerint valaki megveszi a jegyet jóval korábban, és utána még sétál az áruházban, illetve igyekeznek úgy ütemezni a filmek indulását a termekben, hogy azonos időben ne kezdődjön két helyen, így eloszoljon a terhelés.

A termek megközelítése nehézkes, habár ez adottság: három emeletnyi lépcsőn fel kell szenvednünk magunkat, vagy várhatunk a liftre. Fent újabb hatalmas váróterem van a termek előtt, szóval ha valaki nagyon akar, besétálhat másra is ellenőrzés nélkül. Jó pont, hogy lemondtak egy egyébként fontos bevételi forrásról, a filmek előtti maratoni, akár félórás hosszúságú reklám és előzetes dömpingről. A filmek pontosan kezdődnek, és maximum két előzetes van, szóval érdemes pontosan érkezni. Az eddigiekhez hasonlóan továbbra is hangsúlyos lesz a feliratos filmek beválogatása.


A kislámpák természetesen a film kezdetekor automatikusan lekapcsolódnak

A minőségnek megfelelően a jegyárak is magasabbak az átlagosnál, 2350, 3D filmnél 2450 forint (+250 Ft a szemüveg), és a kedvezményes (diák, nyugdíjas) is 1850 Ft. Lesznek akciók, néhány hét múlva - a Mammuthoz hasonlóan - itt is félárú lesz minden nap a legkésőbbi előadás, illetve olcsóbb a hét közepe, de nem árultak el további részleteket. A tervekben szerepel egy bowlingterem és szusiétterem kialakítása is, amellett, hogy persze a nézői igényekre is igyekeznek reagálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #7
    nem rossz, nem rossz.
    De ez a hatás vadász cím megint.... De nem értem miért kell hasonlítgatni. Egy privát házimozi mindíg sokkal jobb mint egy rendes mozi. Már csak a privát miatt is. Ennyi.
  • jkedzs #6
    zsír! már csak azt kellene megoldani, hogy jó filmeket is gyártsanak, amiket érdemes megnézni és pénzt kiadni értük.
    az újrafeldolgozott, "felvilágosult" ideológiákkal teletömött, mesefilmes sztárvárz, vagy a 79. hőscsapatos (egy már kevés), super képességekkel telekúrt zagyvaságok pont nem ilyenek.

    egyébként a mamut mozit ajánlom. ott olyan foteleket használnak, amikben tényleg el lehet férni. minden más mozival és főleg a túlárazott ÁJMEX mozival ellentétben. illetve a hang is igencsak odabasz. az fps és a kontraszt ugyanúgy szar, mint más moziban érthető okokból (filmesek...).
    abból kiindulva ez is okés lehet.

    a reklámok hiánya jó pont, többek közt ezért sem járok moziba, mert pofámba pörgetik a sok rtl klubbos szhart, meg a többit...
    Utoljára szerkesztette: jkedzs, 2018.02.13. 18:18:48
  • end3 #5
    Az a "Dolby Atmos" odavisz engem is, ha mozit tervezek valamelyik filmnek.
  • kalapos01 #4
    " ami miatt egyre kevesebben mennek moziba"

    ez mind szép és jó, de ez nem úgy megy, hogy nagyon akarsz valamit, és az úgy van. az elmúlt években nő itthon a moziba járók száma. sőt, igazából már nagyon, nagyon régóta egy bizonyos szinten belül mozog, cserébe 86 és 92 között esett, mint az állat. ezek szerint akkor volt rohanó a világ. a lényeg, hogy a moziba járás mindig is ugyanolyan macera volt, és ez változott, ergó csak az adott filmek iránti érdeklődés határozza azt meg.

    elhiszem, hogy valós a problémahalmaz, amit leírtál, de azok miatt csak a te moziba járásaid csökkennek, nem másoké. oké, az enyém is, mert én már 10 perc utazásnak is beintenék, de a világon mások is vannak, akik máshogy gondolkodnak.
  • TokraFan #3
    Most bocsánat, de a cikk elején felsorolásra kerül -helyesen-, egy halom olyan paraméter, ami miatt egyre kevesebben mennek moziba. Ebből ez a mozi egyet, azaz egyet old meg, a kényelmet! De ettől még oda kell érni időben -rohanó világban ez logisztikát igényel-, fix időpontokban van vetítés, a szomszéd fotelben ugyanúgy ülhet egy suttyó aki végig pofázik és hangosan röfögve zabálja végig a filmet. Télen pedig a fagyba is ki kell menni -csak hogy a cikkben említett érvekre reflektáljak-. Vagyis, ugyanúgy ki vagyok téve a negatív hatásoknak mint bárhol máshol, csak drágábban. Értelme ennek??
  • Dynamic #2
    Ki is próbálnám, ha a vászon nem tűnne olyan kicsinek. Én speciel a focipálya méretű vásznakat szeretem (nyilván látványfilmeknél). Márpedig itt az utolsó kép alapján esélyesnek tartom hogy egérmozi. Főleg a hátsó sorból lehet elég tré.
  • dregnarr1 #1
    Simán megéri az árát, ha lenne vidéken felénk is, mindig ide járnék.