SG.hu·

Megvan a tuti idei Oscar-nyertes - itt A legsötétebb óra előzetes

Megvan a tuti idei Oscar-nyertes - itt A legsötétebb óra elõzetes
Gary Oldman jó eséllyel fog pályázni az idei férfi főszereplői Oscarra.

Itthon január 18-án fogja bemutatni a UIP-Duna Film a Gary Oldman főszereplésével készített A legsötétebb óra (Darkest Hour) című filmet, mely kapcsán sokan máris legalább egy Oscar-jelölést biztosra vesznek, ugyanis Oldman döbbenetes módon lényegült át Winston Churchillé. Az Amerikában november 22-től játszott filmet Joe Wright rendezte, a további szereplők között pedig ott lesz John Hurt, Lily James, Ben Mendelsohn és Kristin Scott Thomas is.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.
"

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Yagami2017. 07. 16.. 10:36||#5
Már előtte megegyeztek, együtt találták ki az egészet. Manapság ezt már mindenkinek tudnia kéne, csak még rengeteg a birka...mindjárt ide is béget pár.
© Ender Wiggin2017. 07. 16.. 07:08||#4
Tutti oszkár a sminkesnek.
© NEXUS62017. 07. 15.. 10:55||#3
Hát kíváncsi vagyok mennyire lesz ez egy szokásos heroizáló film, vagy mutatja a döntés, vagy épp Churchill, mint a korábbi háborúkban részt vett haditudósító kalandor személyiségének árnyoldalait.

Ezzel a döntésével ugyanis az addigi csaták 100 000 fős arányú veszteségeit feltornázta milliósra, a zsidókra kitelepítés helyett kiirtást hozott, és a brit világbirodalom 10 évvel később pedig a háború súlya és költségei miatt darabjaira hullott.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.07.15. 10:56:37
© AnuluWork2017. 07. 14.. 21:49||#2
Megegyezik.
© Prof William2017. 07. 14.. 16:45||#1
Húha. 😊 Nagyon izgulok, hogy vajon megegyezik-e a németekkel, vagy inkább a harcot választja. Kíváncsi leszek mi lesz a vége. 😊