Szekeres Viktor

Kiosztották a negyedik Friss Hús rövidfilmfesztivál díjait

A hazai filmek közül a Szabó úr és a LOVE nyert a Friss Húson.

Szerdától szombatig mutatták be a Toldi moziban a Friss Hús 4.0 rövidfilmfesztivál versenyprogramjába beválogatott magyar és nemzetközi rövidfilmeket. A fesztivál utolsó napján, vasárnap ismétlő vetítéseken lehet megnézni a fesztiválon vetített magyar filmeket - elég nagy érdeklődés mellett. A díjakat ezt követően adták át, külön a hazai, és külön a külföldi filmeknek.

A legjobb magyar rövidfilm kategóriában Ferenczik Áron rendezése, a Szabó úr győzedelmeskedett, míg a legjobb magyar animáció (természetesen) Bucsi Réka: LOVE-ja lett. A nemzetközi rövidfilmek "királyának" Fyzal Boulifától a Rate Me-t választották meg. A filmek mellett még díjat kapott a Friss Húson Deák Kristóf A legjobb játék című ötlete, mely a rendezvény keretében megrendezésre került pitchfórum legjobb filmterve volt.

A zsűri külön kiemelte a következő alkotásokat: Oláh Kata: En passant (a műfajok közti átmenet határán megmaradó, dokumentarista jellegű ábrázolásmódjáért), Szilágyi Fanni: Fehér farkas (a befogadóra tett erős hatásáért), Kopasz Milán: Beyond (aprólékos, minden részletre kiterjedő képi világáért).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!