Szekeres Viktor

Emma Stone lehet az új Szörnyella De Frász

A Disney már tudja, kit akar megszerezni Szörnyella De Frásznak.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Disney tárgyalásokat kezdett Emma Stone-nal, illetve képviselőivel annak érdekében, hogy a fiatal színésznő játssza el a tervezett élőszereplős Szörnyella De Frász-mozifilm címszereplőjét. A lap úgy tudja, hogy a 101 kiskutya című film ikonikus gonosztevőjének történetét Kelly Marcel vetette papírra, és a hírek szerint az a karakter eredettörténete lenne, nagyjából olyan szellemben, mind ahogy azt a Demóna tette. (A forgatókönyv korábbi verzióján Aline Brosh McKenna dolgozott.)

Maga a projekt egyelőre még nem rendelkezik rendezővel sem, azonban a stúdió feltett szándéka, hogy még idén elkezdje a forgatást, ami azt jelenti, hogy nem fog sokáig üresen árválkodni a rendezői szék. A karakter, annak ellenére, hogy először az 1961-es animációs filmben láthattuk, nem Disney-agyszülemény, hanem Dodie Smith 1956-os, The Hundred and One Dalmatians című könyvében tűnt föl először. A rajzolt változatok mellett Szörnyellát Glenn Close is eljátszhatta az 1996-os élőszereplős feldolgozásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Meridian #2
    Megfelelően sminkelve és maszkolva jó lesz az.
  • Cickány90 #1
    ...why?