Szekeres Viktor

A Disney lemond a 3D-ről?

A legújabb élőszereplős meseadaptációját a Disney 3D-s konvertálás nélkül mutatja be.

Amerikában ma mutatják be a Hamupipőke (Cinderella) című meseadaptációt (itthon csütörtökig még várnunk kell a premierre), s talán mostanra már mindenkinek feltűnhetett, hogy a filmet csak hagyományos, 2D-s változatban lehet megnézni, 3D-sben nem. Márpedig ez mindenképp meglepetés, ugyanis a stúdió élőszereplős adaptáció, mint például az Alice Csodaországban, az Óz, a hatalmas vagy a Demóna többek között a térhatású aspektusnak is köszönhette a sikerét.

Persze a családi filmek esetében a 3D-s bevételhányad sosem volt túl magas, a család nem szívesen "szemüvegezteti" a legkisebbeket, de ettől még a várható bevétel sem lesz akkor, mint a korábbi, 3D-ben is játszott adaptációk esetében. Az előrejelzések nagyjából 60 millió dolláros nyitóhétvégét lőnek be a filmnek, ami már csak azért is meglepetés, mert az eddigi élőszereplős Disney-mesék mind legalább 69 millióval nyitottak, aminek köszönhetően csak belföldön 234 millió dollárig jutottak el. (Érdekes módon a nemzetközi szereplésük már igen változó volt, hiszen míg például az Alice Csodaországban majdnem 700, a Demóna pedig több, mint 500 millió dollárt termelt Amerikán kívül, addig Óz csak alig 250 millióra volt képes.)

Nagy kérdés lesz, hogy a Hamupipőke esetében számítanak-e majd a túlnyomó részt pozitív kritikák. Hiszen az előző három Disney-adaptáció sokkal több negatív véleményt kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    -a különféle ,bőr stb. irritációkról nem is beszélve!
  • zola2000 #2
    Ugyan, most újra megpróbálkoznak vr sisakkal, szerintem az is ugyanígy bukni fog, akármilyen élmény is vr tartalmakat nézni/játszani stb családban senki sem szívesen tesz fel egy sisakot, hogy aztán órákig "elérhetetlen" legyen.
  • Cickány90 #1
    Hmm, csak nem kezd véget érni a 3D sokadik sötét kora?