Szekeres Viktor

Megvan, mikor láthatjuk a Hannibal Lecter-sorozat folytatását

Június első hetében láthatjuk az új Hannibal-epizódokat.

Míg a Hannibal című krimisorozat korábbi szezonjai tavasszal kerültek képernyőre az amerikai NBC csatornán, addig idén a rajongóknak nyári premierrel kell számolnia. Ez persze nem újság, hiszen korábban is tudtuk, azonban pénteken az NBC bejelentette több sorozata visszatérésének dátumát, köztük természetesen a Hannibalét is. A csatorna közlése szerint Bryan Fuller sorozatának idei első epizódja június negyedikén kerül adásba.

A sorozat idehaza az AXN sugározza, de azt még nem tudni, hogy ők mikor tervezik visszahozni a Hannibalt. A bejelentésig mindenesetre reménykedhetünk, hogy erre az amerikai debütálással egy időben kerül sor, hiszen két éve az első évad részeit is azonnal láthattuk magyar szinkronnal. (Bár az is igaz, hogy a második szezon már kisebb késéssel jutott el hozzánk.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!